Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kóbor Tamás: Trivaldi

20 látni nem lehetett, senki a világon ezt utánacsinálni nem tudta. Mert a triik éppen az, hogy nem csinál semmit, ahogy a puskagolyó is csak azért találhat célba, mert nem csinál semmit, ami a kapott lökést és irányát megváltoztatná. Mint pergető gyerek tudott teljesen akaratlan és mozdulatlan lenni, mint repülő gyerek tudta fegyelmezett lélei jelenséggel átengedni magát annak a lendülésnek, melyet kapott. Az ilyen merőben tehetetlen idegzet, úgy látszik, nem akadt rajta kívül más és ezért volt ez a szám utánozhatatlan. Aztán fejlődött, önállósodott és élt a művészetének, semmi másnak. Mint író a regényeit, úgy eszelte ki uj trükjeit. Dolgozott akrobatákkal, dolgozott szőnyegen, nyújtón, trapézen, lovon és — minden téren a fej volt az attrakció. De most már a hajtóerő is ő maga volt. Már nem dobták, hanem ugrott. Ő a passzivitását most már maga kormányozta. Ugy kellett merev élettelenséggel átengedni magát a saját kiszámításának és lökőerejének, mint gyerekkorában a másokénak. Lövész és puskagolyó egy személyben. S produkcióin a közönség, anélkül, hogy számat adhatott volna magának róla, megérezte ezt a bűvös lélektani kettőséget s ez lelkileg is megragadta. Vérfagyasztó szabatosságában szív van, — írta róla egyik újság, mintha valami nagy búbánatot, vagy magasztos eszmét akarni vele kifejezni. Mikor erről az újságíró kikérdezte, csak furcsán mosolygott : — Nem tudom. Azt hiszem, igaza van, de nem tudom, történik-e bennem valami. Carmen tizenkétéves korában került a keze alá. Kubai spanyol volt az édesapja, állatszelidítő. Huszonkét különböző fenevad volt a ketrecében és ő frakkosan, lovaglópálcával a kezében ment közéjük s a gyerek a ketrecen kívül hosszú tollseprővel ingerelte az állatokat. Oly nyugodtan parancsolgatott az állatoknak, hogy soha nézőben a gondolat fel sem merült, hogy valami baja lehetne. A gyerek pedig kedves csengéssel kacagott valahányszor az általa megcsiklandozott állat nekiugrott az apjának. Oda sem nézve, férkarjával elhessegette magától. — Igazán nem félsz ? — kérdezte tőle Trivaldi, akivel barátságot kötöttek.