Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Erdős Renée: Winnyfred

189 köztünk. Ne menjen el innen ! A noviciatusban majd megtanulja, hogyan kell szeretni a mások gyermekét, mintha az a saját gyermeke volna ! Mondja, mi több ? A lélek vagy a test ? Vagy azt hiszi, hogyha odaáll egy tízéves gyermek mellé és azt tizennyolcéves koráig vezeti azon az úton, amit Isten kijelölt számára, arra fog gondolni, hogy az egy idegen gyermek ? Hát azt hiszi, lehet ezt ? Elnémultam, ő pedig tovább beszélt : — Magánál ez csak ürügy. Lehet, hogy jóhiszemű te maga sem tudja, de mégis csak ürügy. Maga még mindig kíváncsi az életre, arra az életre, amitől egyszer már elfutott. Maga még emiatt sokat fog szenvedni, ezt megjósolom magának. Ezzel már föl is állt és bő ruháinak susogásával kirohant a szobámból. Különös térítő ! — gondoltam magamban, amint utána bámultam, — ha még öt percig marad, a hajamnak esik és megtépázza ! Vájjon mi lelte ľ ... Egész nap nem mentem feléjük. Megírtam a választ arra a levélre. A szokott választ, ami nem volt se hideg, se meleg. Bizonytalan volt és habozó, tele rejtett gyávasággal, apró örvényeivel a jól leplezett kivánkozásnak, zugaival az Ígéreteknek és bástyáival az ijedt védekezésnek. Igazi asszonyi levél... Estig pedig a ház elcsöndesült. Az Összes kocsik és autók elrobogtak már és szertevitték a növendékeket, haza a szülői ház fedele alá. Azokat, akik még visszajönnek és azokat is, akik nem jönnek vissza többé. Az apácák pedig a holdfényes udvaron ültek, a pálmák alatt, körben a főnöknő körül és élvezték a recreació idejét. De most nem voltak vidámak, mint máskor szoktak lenni és ezüstös nevetésük nem töltötte be az udvar csöndjét. Most csendben ültek, hallgatagon és ölhetett kézzel, ahogy a ház felső terraszáról lenéztem rájuk, olyanok voltak, mintha megkövesültek volna ott a holdfényen. S ekkor megszólalt egy hang, szelíden, zengőn, mint egy madárka hangja a holdfényen.