Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Zsolt Béla: Hortobágy

152 igaz a Hortobágyból ľ Amikor tudakoltam a debreceniektől, hogy mi van a Hortobágyon, tíz közül kilencen azt felelték, hogy a Hortobágyon nincs semmi. Ekkor még türelmetlenebbé vált bennem a kíváncsiság, mert negyvenhétezer hold semmit látni egy tagban van olyan kecsegtető élmény, mint Newyork felhőkarcolóit, vagy egy négyezerméteres havast. Ötvenkilométeres autózás után, a legjobb köves úton, fehér, cserepes tanyák, embermagas kukoricások, dúsfüvű rétek között, minden átmenet nélkül terült elém a Hortobágy. Meghökkentőbb, lesújtóbb látványban talán még sohasem volt részem. Néhány lépésnyire a hátam mögött még akácfák zöldje viaskodott a kánikulai nappal és porral, egy módos tanya előtt piros muskátlifolt, távolabb a vetések, tarlók, tengeriföldek és szőlők ismert szalagcsíkjai — előttem, ameddig a szem lát s még azon túl is, csakugyan a Semmi. Vörhenyes, kisült fű, mint a rókaszőre, vékonyan és lazán a kegyetlenül kemény szik felett s az egész tetejében olyan kegyetlen és alacsony mennybolt, hogy az ember fél az égre nézni. A föld tibeti tájképek járványsárga sivárságára emlékeztet, még csak nem is a Szaharára, amelynek homokhullámait legalább váltogatja a vihar, de itt minden mozdulatlan, szinte dacosan, aszkétikusan az. Ázsiai szekták hitvallói állják ilyen megingathatatlanul a tüzet és a korbácsot, mint ez az ázsiai föld itt, amely élettelenül sül a nap alatt s mozdulatlan, ha megkorbácsolja a sivatagi vihar. Nem mozdul rajta semmi, mert nincs minek mozdulni rajta; hőségben nem tud könynyíteni magán harmattal, talajvízzel s viharban nem tud sóhajtozni és nyöszörögni, mert nincsenek fái, amelyek hajladozva jajgatnának helyette. Ázsiai föld s felette olyan bibliai ég, amilyennek a középkor vallásos piktorai festették a szentképek távlatának mélyére. Gyors, süppedt felhők s a horizont alján vastag, sötétkék kárpit, amit rejtélyes cikázások szaggatnak. Nem villám, hanem sajátos optikai káprázat, de baljós, mint valami égi jeladás. S a pogány föld és a korai keresztény ég között a Semmi, amelyből az első negyedórában nem bontakozik ki elevenség, még kevésbé a civilizáció kezenyoma. Csak az összehunyorított szem veszi ki idővel a síkra telepedett száraz