Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szilárd János: Disznótor az ötödik emeleten

14 alja és tüzes pernyék törekedtek a magasba a gyanított szérűskert irányában, ahol néhány perc múlva a varjak is megjelentek, teleülték a fákat s a jó falatok reményében onnan csurgatták a nyálukat... Mert, óh, az ember tévedhet az ordítás, a füst és a tűz tekintetében, de a varjak sohasem. Ahol ők egyszer csapatostul ellepték a fákat, ott igenis disznót pörzsöltek ... Ennélfogva mit csinált akkoron az ember hajnalban és a kiskapuban ? ... Legelsőbben is, ugyebár, kidörzsölte szeméből az álmot. Meg a tegnapi disznótort... Aztán szétvetette a lábát és nyújtózott egyet... — Eeeeeee !... Aztán engedett vagy tizenkét lyukat a nadrágszíjján és a tüzesen röpködő pernyék és a nyálukat csurgató varjak felé megindult a térdig érő hóban... Minek tagadjam ? ... Valahányszor hallom, vagy olvasom ezt a szót, hogy disznótor, mindig megsajdul a szívem és mérhetetlen honvágyat érzek... •k A honvágy kegyetlen dolog. Hordozzuk magunkban névtelenül hosszú évekig és magunk sem tudjuk, hogy mi éget és mi nyugtalanít, amikor néha minden ok nélkül idegeskedni kezdünk, vagy elbúsulunk, aztán egyszer csak kitör belőlünk és eget ostromol... így esett ez velem is ... Minap, amikor beállottak a nagy hidegek, azt álmodtam egy éjszaka, hogy abban a hatemeletes bérkaszárnyában, amelynek én is egyik lakója vagyok, varjak gubbasztanak a folyosók vaskorlátján környöskörül s én a vice és a házfelügyelő úr társaságában villogó késsel futkározom egy disznó után lenn az udvaron. Aztán elcsípem a farkát, belenyomom a tokájába a bicskát s felkiáltok a feleségemnek az ötödik emeletre, hogy no csak, lelkem, dobd le azt az öreg szalmazsákot, amely miatt már annyit fuvolázol a fülembe, hogy vegyek helyette lószőrt és ő, puff, ledobja és a vice, meg a házfelügyelő úr a megboldogult busit szépen ráfekteti és én meggyújtom s miközben a hatodik emeletig rajzanak fel a tüzes pernyék, a