Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Farkas István: Eladó búza

76 Egyszerre csak ijedt, madársikoltással tört ki belőle a megsejtett gondolat : — Édesanyám, ne adják el a búzánkat, a mi szép, tisztabúzánkat 1 Péterné kezéből kiesett a tű. Éppen egy jókora foltot kellett volna föltessékelni a zsákra s most még a sodrott fonál is elszakadt, pedig alig tudta belefűzni. — Mit mondasz ? Mit mondasz, te hékám ? Még hogy ne adjuk el a búzát ľ Ki mondta neked, hogy el akarjuk adni ľ Tiszta szobába tesszük, foltozott, szép zsákokba tesszük, dehogy adjuk el, dehogy, mi eszünk belőle fehér kalácskenyeret. De Julika látta, hogy maga sem hisz a sietve mondott szavakban és továbbra is jajgatta cérnahangján a mondókát : — Ne adja el, édesanyám, édes jó anyukám, ne adja el í Én már meg is mondtam az iskolában, hogy fehér kenyeret sütünk, lesz mibül, jaj, mit szólnak a lányok, ha eladja, édesanyám 1 ? Az apró gyereksikolyra fölfigyeltek a búzaszemek is és csíra szemükben megfagyott a mosoly. Egy egér éppen most bújt ki a titkon vágott lakásból, de ijedten állt meg a búzaszemekre nyíló egérlyuk-ajtóban és laposakat pislogott Julikára, aki két kezével takarta el az arcát, hogy ne nézze az elképzelt jelenetet. A Krisztus-kép szánakozó jósággal simogatta a gyereket és tekintetében jókora adag korholás is volt a sebesen dolgozó asszony felé. — Bolondos lány, te ! Bolondos lány 1 Ki hallott már ilyet, no ? Ki mondta neked, hogy eladjuk a búzát, ki mondta ? Hogy adnánk el, hiszen nektek szántuk, nektek I — Maga mondta, édesanyám, — siránkozott Julika, — Szűz Mária a tanúm, hogy maga mondta : rozskenyeret sütünk belőle, olyat, amilyet eddig ettünk. A rozsdás zsákvarrótű fejével lefelé ott hevert a földön. Most, mintha szellemkezek igazították volna fekvőhelyében, egyenesre húzta magát és kopott hegyével nyisszenve fúródott a padlóba. A gerendák is recsegni kezdtek, a tiszta búzát ellepték a csapatosan előbújó ege-