Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Ethey Gyula: Kuruc sorsa

62 világon, mert visszaadta életemet. Hálával szorítom meg erős kezét, mely — mint hallottam — sokáig vitézül Forgatta a kardot, bár ellenkező táborban, mint amelyben én vagyok. Adjon Isten sok boldogságot egész családjának ! — Köszönöm a megemlékezést kapitány úr. Foglaljon helyet szerény házunkban. Egyelőre én már letettem a fegyvert, itthon csak egyszerű nemesember vagyok, kinek hajlékában a magyar vendégszeretet baráti szívvel köszönti az idegent. Ha fényes pályafutásán majdan szerencse kiséri, kérem ne feledje el Torday Andrást. Ami pedig a boldogságot illeti, attól kapitány uram, messze esett a magyarember fája... tudja jól, mi lett küzdelmünknek vége, elveszett az ügyünk ... — És az én vőlegényem a Tóth Pista ! — szól közbe könnyeit törülgetve Zsuzsika. — A maga vőlegénye ? Csak nem a Rákóczi felkelés küzdelmeinek esett áldozatul, hiszen már tíz év telt el a szatmári béke óta. Akkor maga még kis gyerek volt. — Igen, kilenc éves ! — kesereg Zsuzsika — a Tóth Pista meg tizenhat. De mindig azt mondotta, hogyha megnő egészen, hát értem jön és én leszek a felesége. Azután nyoma veszett, annyit tudunk, hogy külföldre menekült az apjával, állítólag valahol Törökországban bujdosik, ha el nem vitte a pestis. — Tóth Pista... Tóth Pista ... ezt a nevet mintha már hallottam volna ; — keresgél emlékei között Armand gróf, — Természetesen, hallotta a kapitány úr — toldja meg a dolgot Borbála asszony — hiszen mifelénk minden tizedik ember Tóth, Kiss vagy Nagy Pista. Váltig magyarázón» és ennek a bolondfejű kis leánynak, hogy van még akárhány Tóth Pista a világon, de ő mindig csak azután kesereg, aki nincsen. — Nem errefelé, hanem, ha nem csalódom, Párisban találkoztam én Tóth István főhadnaggyal a francia szolgár latba állott Bercsényi huszároknál. Magyar fiúkból áll ez az ezred. Lovat vett tőle az édesapám s valahogy úgy írta alá a nevét, hogy Etienne Tóth de Zsolna vagy valami hasonló predikátummal.