Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Ethey Gyula: Kuruc sorsa

E i h e y Gyula TtwulC 1721. év tavaszának egyik aranyos napsugárban fürdő vasárnapján harsogó trombitaszóval vonult át a csejthei rozoga fahídon Savoyai Emánuel herceg vérteseinek fényes ezrede, hogy elfoglalja a vidék falvaiban kijelölt új állomáshelyét. A kíváncsi fehérnép, gyerekek zajongó hada víg kacajjal nézte a büszke paripákat, míg egyszer csak torkukon akadt a szó. Rémes recsegés-ropogással omlott össze a kurucidők lezajlása óta nem javított faalkotmány. A korai olvadástól magasra duzzadt — különben szerény — patak szennyes áradatában összekeveredett a lezuhanó lovas, harci paripa a szuette gerendákkal. Borzasztó hangzavar között bukkant elő az iszapos hullámokból egy fényes vért vagy sisak, a lovak ösztönszerűen a partra úsztak, magukkal vonszolva a sörényükbe kapaszkodó lovasokat. Az egyik telivér mén gazdátlanul rohan lefelé, éles nyerítése hangosan figyelmeztette ismeretlen veszedelemre Torday András uramat, ki élete párjával Permay Borbála asszonnyal a templomba igyekezett. — Valami baj van a németekkel anyjuk ! — kiáltja András uram, aki II. Rákóczi Ferenc őnagysága viharvert zászlai alatt egyetlen csatában négy Eugen dragonyost vágott le a császár arnjádiájából. Éles szeme fürkészően néz az annyira ismert patak csobogó habjaira s tekintete rögtön rúegakad valami liengergődzve hömpölygő fényes tárgyon. — Ehol visz egy vasas németet a víz ; ha már annyit levágtam belőlük valaha, legalább ennek megmentem az életét, ha ugyan még ki nem szorult belőle a lélek ! — Szavait rögtön tett követte, a szép ünneplő magyar ruha pillanat alatt elmerült a szemetet dobáló hideg fürdőben «