Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Egri Viktor: Erdei vallomás

Egri Viktor &*dei oatAomá** Soká szótlanul ballagott mellettem, mint az olyan ember, aki megszokta a magányt és a hallgatást. Más vándort beszédessé teszi az országút, az ember vígabban is talpal, ha akad hallgatója. Çz a sápadtarcú kísérő nagy fekete szemeivel és sovány, kissé ferdemetszésű szájával a köszönés után szótlan maradt. Vagy három óra járásnyira voltunk a legközelebbi falutól. A lejtős út árnyat adó vén bükkök közt kanyargott le a völgybe. A mélyben egy patak rohant kövecses medrében és zúgása felhallatszot az útig. Dél felé megállt az idegen és leoldotta válláról iszákját. —Talán lemennénk a patakhoz, ott megebédelhetnénk — ajánlottam. Egykedvűen követett egy kis tisztásig. Kenyeret és juhsajtot kapart ki iszákjából és óvatosan, kimért porcióval falatozni kezdett. Eleraózsiás dobozomat nyújtottam feléje, mikor elkészült sovány ebédjével. — Van itt bőven. Markoljon jól bele, legalább könynyebb lesz a hátizsákom — unszoltam. Szerényen és szabódva vett az ételből és kicsit barátságosabban nézett. Széljárta, szikár ember volt, vagy harmincötesztendős. — Maga a gyönyörűségére járkál a hegyekben, ugyef — kérdezte, felszerelésemet mustrálgatva. Csak bólintottam. Megéreztem, eljött a pillanatja, amikor szólásra bírhatom, ha nem nógatom. Ott hevertünk a tisztáson, a patak köves medrénél, I az illatozó füvekben és az ember lassan beszélni kezdett. — Tanult ember, ugye?... Doktor vagy afféle. Látom • finom kezén. Nézze, milyen az enyém. Kicsit durtább. Odatette elém darabos, de tiszta tenyereit.