Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Novella és essay - Darkó István: Faun a Magurán
42 nehézség, rejtett mosollyal felelt a juhász önfeledtségére^ bíztatta a szemével. De talán ezt sem tette, csak látszik rajta, hogy tetszik neki ez az őseredeti zene. Vérében lehet a muzsika, talán maga sem tudja, hogy milyen nem illően hat rá a páratlan favágófűrész. Ezt a szegény bolond hegyiparasztot pedig am úgyis dilinóssá tette a híre, meg a kétségtelen tudománya. Nem is gondolkozik azon, hogy mit csinál, nem látja helyesen már, hogy kivel áll szemben, csak topog feléje, nevetgél, kelleti magát, muzsikával udvarol, nyilvánvalóan nem is gondol arra, hogy udvaroljon, mégis félreérthetetlenül udvarol. Még hozzá hogyan ! Közel áll a leliúnytszemű grófnéhoz, úgy húzza neki a fűrészen. Ez a művészet, az biztos. À nóta szép, a helyzetben is sok szépség van, de lia a gróf most egy-két pofonnal fel nem ébreszti őket, akkor hinni kell a csodákban is. A tiszttartóban a gondolatok egymás nyakába bukdácsoltak. Titokban az ujjait ropogtatta. A gróf talpra ugrott. Csepp undor játszott a szája szélén. Az asszonyt nézte ilyen szájjal. A grófné csodálkozva bámult rá : — Nahát, ez csoda. Mit tud ez a szegény ember ! Kedvelem, magának tennie kellene valamit az érdekében. Ez az ember született tehetség. A gróf kiegyenesedett, magára talált. Fanyarul mosolygott : — Kérdezze meg Korenyt, Pomáz úr, hogy volna-e kedve zeneakadémiára járni ľ Az asszony ebből megérezte a férje ingerültségét. Elvörösödött, felállt ő is : — Ne, ne így kérdezze. Semmi értelme. Ne kérdezzen tőle semmit. Szeretném, ha megértenők egymást. Ez az ember... A gróf leplezetlen ingerültséggel legyintett : — Igen, tudom. Gyerünk tehát az autóhoz. — Én művész vagyok és az i? maradok halálomig, — mondta elszántan az asszony. — Van egy pont, ahol úgy látszik, nem értjük meg egymást. A gróf hidegen bólintott :
