Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Zerdahelyi József: Pásztorvérrel

230 — Az. A legelő is kövér. — Az ördög... úgy lopatom tele a birkát éccaka. Ha nem gondolnék vele, a bőrét hordaná haza. — Éccaka P — mondta Andris — oszt akkor is a Jani jár vele? — Már azt nem bízom ilyen kölyökre. így szólogattak még egy darabig, nehéz mozgású é* koppanó szóval, aztán elköszönt a vendég. — Istennek ajánlom. Nem soká kellett próbálni a komisz járást a szike« gödrös legelőn az Andris csizmájának, hogy meglássa a nyájat. Puli kutya szaladt elébe, fontoskodó ugatással táncolt a csizma szára tájékán, míg oda nem értek és Kis Jani rá nem szólt. — Csiba te ... A bojtár is ott nőtt fel a juh mellett a pusztaságon. Nyúlott ki az egyenességből, akár a pózna, véletlenül mellőzte ki a katonasor valami duhajság miatt, hogy ott maradt a nyoma a karján. — Adj Isten Jancsi. — Adj Isten. — Te vagy a bojtár? — Az. — Jó birkád van. — Jó. — Jobb vót az enyém. — Jobb vót. A nyáj lassan delelőre húzódott az árva fűzfa ritka árnyékába, összedugta a földön járó fejét és járt az oldala a déli melegtől. Leheveredtek ők is. — Nagy világot jártam. — Meg hiszem. — Sokan ott maradtak örökre, ki élve, ki halva. — Sokan. — Én visszagyöttem. — Vissza.