Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Vozári Dezső

207 A tégelyekből jő az élet, a lélek és az ifjúság, az arcvizekből láthatatlan int ébredést egy május-ág és a virágok illatoznak és minden, minden fű kinő, írt ken a ráncra, hogyha hervad az egykor csábos úrinő. A tégelyekben Isten alszik, titkos, sötét alchímia, angyalnak a sátán fiával kell itt a harcot vívnia. Villanymasszázst a bágyadt arcnak ! a csúnya bőrre bájitalt ! a szépség nékem annyit ér csak, amennyi szépség máig tart. Nekem légy szép, ha már teérted van bűn és vágy és rohanás, kenőcsök közt akarlak tudni, hogy szép maradhass, soha más. TÜáStam JuM*4i*> Már csak te vagy és senki más nincsen velem. A lompos réten át cammog a csorda. Zörgeti dalát a vezérkolomposElakadt a szél, A tél elszaladt. Tudomisén, miket hadarjak rózsaszínű füledbe ? Kiáltani kellene, mert túlkiabálnak a varjak. A szél. A tél. A csorda. A varjak. A táj. Ügy fáj, fáj. Vetettem. Aratnunk nem szabad. Állunk a tájban. És várunk. Te meg én. Ketten.