Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sziklay Ferenc: A kenyér

184 volt a fogházigazgató válasza, — a közönsége?, bűnösöknek nem. Én közönséges bűnös ! Ez az igazságszolgáltatás ? Ez a humanizmus ľ ! A politika szentebb, mint a művészet ? A hazaáruló, a társadalmi rend felforgatója miért érdemel kivételes elbánást ? Javít azon a börtön? Ha kiszabadul csak ott folytatja, ahol abbahagyta. Sőt ! Még súlyosabb lesz a szava, mert a tömeg mártírt képzel belé ! Én gyilkoltam volna, ha engem meg nem ölnek ľ És fogok még ölni, ha megérem a szabadulást ? — De nem ! Nem élem meg ! Nem bírom két évig. Halálra vr ?yok ítélve, csupa humanitásból ! * Csak legalább azt engednék meg, hogy dolgozhassam ! Ügy szeretném megtudni, csakugyan ő adott-e nekem alkotóerőt, vagy csak képzelődés volt az egész ? Magamtól is menne ? Álmomban alkotok. Lázasan, sietve... Olyan különös ez ! Tudom mindég, hogy csak álmodom és nem akarok fölébredni, hogy tovább tartson a kínzó boldogság, amit a munka ad ! Borzasztóan szenvedek ! Csak egy maroknyi agyagot kaphatnék ! Egy héttel ezelőtt betörtem az ablakot. Hirtelen ugrottam föl az ágyból ébresztőkor, elszédültem, nekiestem az üvegnek, a fejemet is beszakítottam. A betegszobába vittek, ma kerültem vissza a régi cellámba. Az üveg újra a helyén van és ... körülötte ... friss gitt ! Első örömöm, amióta itt vagyok ! Valami, amit gyúrni lehet ! Felújjongtam. Lázasan kapartam ki a körmömmel, reszketett kezemben az alaktalan massza. Alaktalan ? Dehogy ! Ott, ott van benne az eszme, csak formába kell gyúrni ! Minden eszme benne él az anyagban, csak a fölöslegtől kell megszabadítani. De mit csináljak belőle ľ Ebből a maroknyi valamiből melyik hatalmas gondolatomnak adjak életet ľ Hiszen úgy megrohant egyszerre minden lelkembe zsúfolódott álmom, szenvedésem, szégyenem, hogy teljesen elfojtotta a gondolkodásomat. Nem tudtam, mit csinálok, csak a kezem dolgozott. A lelkem mélyéről vezethette valami titkos