Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sziklay Ferenc: A kenyér

185 erő, amiről nem tudok számot adni. — Ah, már alakul ! — Tovább, tovább I — Megvan ! — A „Vágy"' lehetne a címe. Ő, megint csak ő I Hát mégse tudok szabadulni tőle ? A* emléke is uralkodik rajtam ľ Csak általa vergődtem világhírre ľ Nélküle semmi sem vagyok ? Kétségbeesetten gyúrtam össze görcsös tenyeremben. Most már akartam mást formálni belőle. Izmos férfi alakot. A régi magamat, amire éppen úgy vágytam talán, mint utána. És — sikerül ! Ha kint lehetnék, kivéshetném nagyban! Márványba! Nem, bronzban erősebb lenne. „Akaraterő !"... Győztem, győiztem ! Nélküle is vagyok I — Csak lehetnék, ha élni hagynának !... * Bejött a fogházőr, észrevette, hogy elloptam a gittetDurván rám rivallt : — Ahá ! Meg akarunk szökni ? — Ostoba ! — Feleltem. Azt hiszi, hogy a vasrácsot is ki tudom kaparni a tíz körmömmel ? — Hát akkor minek kellett ? — Mi köze hozzá ! — Jelentést teszek az igazgató úrnak. — Bánom is én ! Fel is jelentett. Kihallgatásra vittek. Az igazgató faggatni kezdett. Én hallgattam. — Minek szedte hát ki azt a gittet ? — Türelmetlenkedett. — Megettem, mert éhes voltam ! — Feleltem dacosan. — Ne szemtelenkedjék, mert sötét zárkába dugom ! Hyen lehetetlenséget ne beszéljen, nem engedhetem meg, hogy bolondnak tartson ! Hová tette a gittet ! Hallgattam. — Mért nem felel ? — Mert az előzmények után semmi reményem nincs hozzá, hogy megértse az igazgató úr ! — Eh, fogok én önnel bíbelődni ? — Fel kell kutatni a celláját ! Ez már egyúttal parancs is volt a porkolábnak. Kínos pár perc telt el, csak éppen annyi, amíg a börtönőr a cellámig ért, meg visszajött, hisz a puszta kis szo-