Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sziklay Ferenc: A kenyér

183 tapintatlan, hogy őt is magával hozta. Fájdalom és düh tombolt bennem, ridegen kijelentettem, hogy a szobor nem eladó. — De nekem mindenáron kell ! — Felelte gőgösen. — Az értékének a háromszorosát is megadom. — Ha minden pénzét nekem adja, — vágtam vissza még gőgösebben, akkor sem adom ! Engem nem lehet pénzen megvenni, elégedjék meg az úr, hogy megvette modelljét ! — De én, mint a miss vőlegénye nem tűrhetem, hogy menyasszonyom testét az egész világ bámulja ! — Azt hiszi az úr, hogy mindenki olyan állat, mint ön, aki a művészi alkotás mögött a kéjes női testet keresi ? Felpattant benne az amerikai önhittség : — így mer ön beszélni az Unió fiával ? — Nekem nem imponál, akár ki fia-borja az úr a szobor az enyém, azt tőlem senki el nem veheti, ha az egész amerikai hajóhadat ideküldik, akkor sem ! — Majd meglátjuk ! — kiáltotta. Erei kidagadtak a halántékán a méregtől, hirtelen megragadta a szobrot s mielőtt megakadályozhattam volna, a földre rántotta. Letörött az a csodás kar, mely nekem szentség volt, mely soha meg nem ölelt, melyet félénk szeméremmel érintettem meg, mikor kitapogattam bársonyos bőre alatt az izmokat, hogy egy titkos forma-szépsége se vesszen el. Felordítottam fájdalmamban. A nehéz ember bokszoló állásba zökkent, támadóan. Nem vártam meg az ütését, elöntötte az agyamat a vér, egyetlen ökölcsapással leütöttem. Hát igazság az, hogy ezért elitéltek ? „Erős felindulásban elkövetett, halált okozó súlyos testi sértés." Öh, be csúnya ez ! Hát nem az a másik volt a közönséges gyilkos, aki előre megfontolt szándékkal megölte a Szépet, a Szerelmet ? Engem ! ? Nem vagyok én százszor ártatlanabb, mint az a leütött vadállat ? * Kértem, hogy magam élelmezhessem magamat, vagy -fizessem meg a nagyobb ételadagot. — Az csak politikai elitélteknek van megengedve, —