Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szenes Piroska: Borzaska

Szenes Piroska Gyermekkoromban ilyenkor ősszel a kis elemisták nem mentek iskolába hetivásárkor. Kisgyermek könnyen szekér alá kerülhetett volna. Száz meg száz ökrösszekér húzta-vonta a városba a kisalföldi dús nap érlelte sokféle terményt, a szekerek összetorlódtak, megtorpantak a roszszúl kövezett, szűk uccákon, a nagy, fehér ökrök hosszú fekete szarva összegabalyodott, az állat búsan elbőgte magát. A gabonások raktárai előtt órákig álltak a magot hozó szekerek. Uradalmi szekerek, közönyös, lomha béresekkel a zsákok tetején, vagy vastag kálvinista gazdák könnyű kocsijuk deszkabakján, akik izzadtak könnyű gyolcsruhájukban is az októberi kánikulában, a por-búza és gyümölcsszagú levegőben és pukkadoztak a sűrű vértől, meg a méregtől, ha a búza árára gondoltak. Aztán, amikor sorra kerültek, zömök vállukra vetették félkézzel a duzzadt zsákot, másikkal a már bontott zsákszájat tartva. A búzaszem pedig pirosan, tömötten, kenyérszagúan ömlött és ömlött ezernyi zsákból, nőtt és nőtt mint egy óriás áradás, akkora hullámokba, hogy szinte az égig ért. A nagy kopár piacteret pedig egyetlen gágogó tenger öntötte el, fehéren, fontoskodva és tehetetlenül. Gazdaszszonyok és pecsenyesütők gázoltak beléjük könyörtelenül, mert már fűtve voltak a kemencék és friss szőllőlevéllel bélelve a libasütő cseréptepsik. Anyánk három zsák piros királyné-almát vett és felhordatta a padlásra, mi hosszú, ragadós szőllőfürtöket kaptunk és kiálltunk testvéremmel az uccasarokra, szédülten a kavargó élettől és gyönyörűségtől. Egyszer ebédután anyánk elküldött minket a nagyanyánkhoz. — Csak a kisuccán menjetek ! — intett utánunk. — Még mindig nagy a tolongás.