Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szenes Piroska: Borzaska

r 173 A nagymama is egy kisuccában lakott, kétablakos házacskában, egyedül. Lefüggönyözött szobában ült a nagymama, kaktuszai között, egy szalmafonatú karosszékben. Hasára egy nagy fekete kendő volt csavarva, vállára vetve egy másik, a fejére kötve egy harmadik. Eléjeállottunk testvéremmel és elmondottuk anyánk izenetét Nagyanyánk szótlanul szemlélt minket, szürke, Öreg, de fel-felparázsló sas-szemével. Én a kaktuszokra tekintettem megfélemedve, a rengeteg furcsa tüskéjükre. Nem szerettem a kaktuszokat. A nagymamát sem. — Jók voltatok ? — kérdezte a nagymama bizalmatlanul. — Jók voltunk — feleltük azonnal és egyszerre. — Akartok süteményt ? — Akarunk — visszhangoztuk. Titokban egymásra kacsintottunk testvéremmel. — Akkor hát vegyétek a kiskosarat, — szólott a nagymama — és szedjétek meg nekem érett, fekete bodzabogyóval, amiből majd lekvárt főzök télire. Aztán ha szépen, teli, meghozzátok a kiskosarat, kaptok tőlem süteményt. Nagyanyánk szerint az élet folytonos küzködésből állott és valamit ingyen kívánni, az ő szemében istentelen nagy vétek volt. A haszontalan életet a gazdagok lenézett jogának tartotta, de mi nem voltunk azok. — De nagymama, — mondottam én nagyot nyelve, — mi a szőllők közé nem mehetünk. Őt, — és a testvéremre mutattam — a múltkor nagyon megkergette a csősz. —- Mit lopott ľ — kérdezte nagyanyánk. — Szilvát — feleltem kárörvendve. Mert annak idején abból a szilvából én nem ettem. Nagyanyánk komolyan bólogatott. — Akkor hát menjetek a Kurtahegy felé — ajánlotta. — Ott is van bodza a bozótban bőviben. — Óh, nagymama ! — kiáltottuk erre mindketten. — Hiszen ott lakik a hegy alatt a Borzaska ! — egymás kezét fogtuk ijedtünkben. — Borzaska, Borzaska !... — dohogott a nagyanya elégedettlenül. — Ugyan mit féltek úgy attól a nyomorult vénasszonytól ? ...