Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sebesi Ernő: Pereg a dob

157 dombok gerincén már ott táborozott a hajnal és ébredést sürgetve az égen, ködlovasok nyargaltak vadul iramodva, de lenn a völgyben már friss és szorgalmas hajnali szellők tisztára seperték a Napra várakozó utakat. Elnézte az asszony földjét. Hirtelen a Dubovszki-lányt látta maga előtt, félelmetesen megnőtt az alakja, ahogy elterült a földön és eltakarta a z utolsó barázdát is... A hídhoz érve fellélekzett. Kidörzsölte a szeméből a víziót és torkát köszörülve kiköpte az undorát... Igy ért be a városházára. Az ügyeletestől elkérte a listát. — Már átvette a Puzder ... — A Puzder ľ — kérdezte méltatlankodva Vitelko. — Igen. Ez a rendelkezés. Az ügyeletes altiszt csupa szánalomból elkerülte a Vitelko tekintetét. Vitelkoval forgott a világ. Most már csakugyan kiszalad a talaj a lába alól... Nem tudta miért, de meg volt róla győződve, hogy ő is rajta van a mai listán ... Behúnyta a -szemeit s megint csak a szeretőjét látta maga előtt, a meztelen testét, amit ő takart be azokkal a cifra rongyokkal s most majd őt is ellicitálják... Eddig elszipkázta az összes hivatalos végzéseket, — meghosszabbításokat, elhalasztásokat eszközölt ki, hogy a/ asszony előtt rejtve legyen minden. Még most se tud semmit. De egyszer csak felpattan a titok s akkor felrobban az egész gennyes — piszkos élete ... Gomolygó rosszfényű felhők ereszkedtek a szívére. Pedig a hivatali szoba ablakán át sercenő frissességgel zuhant be a novemberi napsütés. Mindez, ahogy átgázolt a múltja mocsarán, — egy pero munkája volt, de már megint nem bírta el a szédülést. Lefektették a priccsre, de most az asszony képe lopódzott a szívébe... Valami tompán zsibbasztó derű melengette a szívét... Az ügyeletes egy pohár vizet nyújtott neki. Karjával tompán elhárította a szolgálatkészségét.