Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Petneházy Ferenc

Egy dallal szíve is kiszállt s tovább zeng dallamokban : fáradt szegényeknek játszik útszéli fogadókban. Egy-két hatosért elhúzza — bús vándorok, ha jönnek — a dalt : hogy mikép mondott ő búcsút a várbörtönnek. Nagyváros bősége, aranytetők a dómon, kéj, kábulat, méreg, dicsőség s fortelem, mindez oly idegen, hazám itt nem lelem, távol sziklák között van az én csodás honom. Itt a gondolatot is rontás űzi nyomon ; otthon legárvultabb bokrunk is szebb nekem. Itt nincs növés, minden elhervad hirtelen, csak útált zaj zsibong sok zúgó hippodromon. ó, völgyhajlat fedve zöld erdőkoszorútól, ó, kunyhók, melyeken kék füstgomolyag guggol s andalgó szonáták, miket a szellő dúdol. Ó, viasz-emberek, nem ordasok, kik marnak, szemükben szláv-jóság, amely sohasem lankad. Ó, szépséges földem. Hogyan szeretem. Hallgat. Emil B. Lnkác —