Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Ny. Tichy Kálmán: Malacok vevődtek

ill tenyeréről a port, nagyot fúj, megtörli a homlokát, visszakézről, aztán békéset nyújtózik : — No, ez món mevvóna ! Az asszony fennmarad a szekéren, ahová felmászott a nagy dolog közben, most még egyszer a pokróc alá néa, aztán ráül a ládára. Ez a legbiztosabb, mégis csak ! — Most már beszélgetni lehet egy kicsit. Addig a koca ai árva malaccal turkálgat. — De igazán, jók lesznek-é ? — így az asszony. — Maj' mellóttya ! Úgy fognak ezek falnyi, mint annak a rengyi. Én esmérem őket, mer' én pósztorember vagyok, szeretem a jószágot ; ezek is món kéthetes koruktó' mindég velem vóttak a legelőn. — A zannyuk nem fog-é món nekiek nagyon hiónyozni ? —• Món nem. No ínég tóng e' kicsit keresik néha, de csak aggyék nékiek krumplihajat, ajjó lessz. Tudom^ ezér' nem fog soha megótkozni, ezekér', hogy nem falnónak ! A kislány ezalatt leni ódalgott az apja körül. Már unja magát, húzogatja az apja kabátját : Édsapóm, nem menőnk még ľ — De món, gyerekem, mingyón. No Isten ólgya kelmedet, Isten tárcsa meg a malackókat erőbe', egészségbe'. így köszönti az asszonyt. Felnyújtja a kezét, kezelnek. Aztán még megkérdezi : —• Hova valóssi is tetszik i ennyi ? — Sebespatakra. — No, hogy ha arra mék', mettudakolom, hogy falnak-e ammalacok, hogy nőnek. No, jóegésséget ! Aztán „kucukám", ne, ne, „hívja maga után az öreg kocát az árva-malaccal s mennek el lassan. A ládában, az asszony ülése alatt most kitör a palotaforradalom, mert az újoncok meghallották az anyjuk, meg az éjdestestvér távolodó röfögését. A láda teteje, meg rajta a pokróc is megmozdúlgat, ahogy tud, de bíz' nem nagyon tud a rajta ülő asszony mián. A forradalom különben is néhány célirányos rúgással elnyomatik.