Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

hivatalt is vállaljon, amire most nem tartanak Igényt? Úrnak kellene maradni, de nem lehet. Ma tehát azért táncolunk itt egy nagyot búcsúzóul, mert holnap útra kelünk, mert magam is megyek velük, s kivándorlunk. Átmegyünk a határon, ahol akad még hivatal a számunkra. — Äá, Tutyu — kiáltotta oda valaki —, hiszen te ízetlenkedsz, árulkodsz vagy berúgtál már. A rendőrkapitány nagy csendben felelte vissza: — Nincs arra szükség, Tutyu, hogy itt ezekről a dolgokról beszélgessünk. Napvilágra való ügyek ezek. — Ülj le, Tutyika — húzták le a székre Tutyut —, levizsgáztál. Hogy milyen tapintatlan vagy is te. Tutyu nedves hártyával borított, csodálkozó szemmel nézett maga elé. Váratlanul nagyot jajdult, mintha éles fájdalom szúrt volna belé, és elseperte a poharakat maga elől. Két tenyerébe kapta a fejét, a térdére hajtotta, néhány pillanatig úgy kuporgott. Felugrott, előkapta a revolverét, és belelőtt a mennyezetbe. A nagy felfordulásban valaki nevetni kezdett, harsányan, jókedvűen nevetett, és Tutyi sírva, részegen borult a csillapítására köréje sereglők nyakába. A cigány csárdást kezdett húzni, az asztalokat félretolták, viharos táncba kezdtek. Tutyi a rendőrkapitánnyal táncolt. — A jókedvet mégis Tutyinak köszönhetjük. Pedig nem bíztam ehhez a bálhoz. Hiába, megváltoztak az idők. Csak arra a rövid időre, amikor tósztba kezdett, ne vette volna le a lábáról az ital a kedves fiút — mondogatta Selmer bárónő. — Kezd kialakulni! — kurjantották a fiatalok. 4 A kistermet az udvarra néző ablakok segítségével minduntalan kiszellőztették, de a meleg a következő pillanatokban már megint tűrhetetlenül felgyűlt. A sarkokból, a falakból, a táncoló testekből kellett előbújnia, mert kályha nem volt a kisteremben. Kint pedig jócskán fagyott, az ablakokon 95