Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

2 A nagyobbik Lóránth egy pohár bor előtt nézte a táncolókat. A menyasszonyát keresgélte a szemével, s azon gondolkozott, hogy fel kellene kérnie. Este óta egyet táncolt vele összesen. Most ez kényelmetlenül érintette, mert sokan kérdezték már tőle, hogy mi baja, s hogy mért nem táncol. — Mért nem táncolsz, Sanyi? — esett neki Gálfy Tutyu. — Irénke egész este az öcséddel ropja. — Hát te mért nem táncolsz, Tutyu? * — Én, kérlek alázatosan? Nekem nincs kedvem... Ma egyébként mással vagyok elfoglalva. Nehéz szemekkel bámult maga elé, és alkoholos bizalmassággal tette hozzá: — Valamit nagyon szeretnék én veled megbeszélni, te Sándor. — Parancsolj, foglalj helyet. — Nem itt! Gyere a kisterembe, ott leülünk, s egy pofa bor mellett előadom, ha leszel szíves meghallgatni. — Nagyon szívesen. Felálltak, de Drágóczy Irénkével a karján a kisebbik Lóránth állította meg őket: — Hová ment'ek... Sanyi, szeretnék veled valamit közölni. — Ejnye, ma mindenki nálam akarja elhelyezni a titkait. Magának nincs valami közlenivalója, Irénke? Az -energikus arcú, szép, karcsú lány oldalt tekintett, és bizonytalan hangon felelte: — Nekem? ... Nekem egyelőre nincs. Tutyu kirobbant hangossággal tanácsolta: — Tudjátok mit, legjobb lesz, ha mi négyen most szeparáljuk magunkat valahol. Üljünk le a büfében és beszélgessünk. A kisebbik Lóránth a bátyját nézte. Elengedte a lány karját, és terelő mozdulattal intett: — így is jó, gyerünk! Csak azt kötöm ki, hogy Tutyuka ne mondjon anekdotákat. 86