Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

—« Ha: Sžépen viselkedsz, hem nlondok — ígérte Tutyu', és a kisterem sarkában odébb dirigált egy asztalt. Leültek melléje, s bort töltöttek egymásnak. A lány •hátára prémes bekecset tettek, mert a kisteremben hűvösebb volt, mint a nagyban. Egymásra néztek, mosolyogtak, és mindnyájan azt gondolták, hogy én vagyok itt most a fölösleges negyedik. A kisebbik Lóránth a Drágóczy Irénke asztalon pihenő kezét nézte. A bátyjára tekintett, és zavarba jött, mert az észrevett rajta valamit. — Mit csinálsz te egész este, Sándor? — kérdezte Irénke a vőlegényét. — Töltöm az időt. Tutyu rávágott az asztalra, és erőszakosan nevetett: — De bort is tölts, az istállódat, minek ülünk itt? — Kérlek, kérlek, mért nem szólsz — csillapították őt. — Parancsolsz még valamit? Tutyu komikus drámai pózzal tárta ki a két karját, belemarkolt bozontos hajába, és megrázta a fejét: — Egy kis égszakadást parancsolnék, gyerekek! De még nem tudom, hogy hol rendeljem meg. — A jó Istennél — mondta a nagyobbik Lóránth. — Ne olyan tragikusan — szólt elrekedt hangon Drágóczy Irénke. Zánky Hubert a büféasztaltól egészen elázva kiáltotta feléjük: — Ä zsupónnól rendeld meg, Tutyika, árányos mókvirógom! Tutyi hallgatott és vörös képét törülgette. Sebesen ivott, és szóáradat indult belőle: — A bizalmas beszédet most elhalasztom, Sanyika. Még lesz alkalmunk. Ügy érzem, hogy jól kezdem érezni magamat. Apám vállalta, hogy reggel helyettem elmegy prolongálni ... így hát van még időm. Olyan jót mondtam neki, hogy a vállamra ütött, és meleg hangon mondta nekem, értitek, meleg hangon, hogy csak legyek nyugodt, ő reggel intézkedik. Árverezni akarnak. Nem tudom mit!... Azt mondtam neki, hogy: bélbál. — Mit? — rettentek meg a többiek. 87