Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

— Mít szaladozol annyit? — kérdezte tőle korholóan az apja, egy magas, fehér szakállú szép ember, aki kifogástalan frakkban, mozdulatlanul támaszkodott a terem díszéhez, egy dús faragású, használaton kívüli öreg kandallóhoz. — Kérlek, tatyinkó, be vagyok iva — magyarázta Tutyu —, de azért holnap bemegyek a bankba, azt az ügyet elvégezni... ha kívánod. — Majd elvégzem magam. Kilencre ott kell lenni. — Akkor bocsáss meg, hallgass ide: Hubert azt kérdezi ma este tőlem, hogy tudom-e, mit jelent ez a szó, hogy: bankett, magyarul... Bankett, díszlakoma, nem? Aszondja, ti hovedo, bankett, az magyarul bélbál. A belek bálja... Öheemm... Köhögve nevetett, s apja a fehér szakáll fölött alig észrevehetően elmosolyodott. Hátba vágta a fiát, és belenyugvóan lódította odébb: — Eredj, gyűjtsd tovább a csodabogaraidat. Mással ne törődj! Mindenki azt csinálja, amit tud. — Áno — nevetett Tutyu és elszaladt. Az a kötekedő képű fiatalember, aki az erkélyajtót kitárta, eléje állt, és alkoholos fájdalommal panaszolta: — Képzeld, Tutyu, Etus az anyja befőttjeire ígérgette, hogy eljönnek, még sincsenek itt... Mit csináljak? Egymásba karoltak, és Tutyu súgva adta meg a tanácsot: — Van egy jó receptem: vörös borba konyak, egy kis égetett jamaikai rum, ugyanannyi ceyloni tea, és kávéscsészéből kell meginni. Az elkeseredett fiú panaszkodva felelte: — Jó, jó, elhiszem, de hol lehet most ceyloni teát kapni? — Selmeréknek van. Hihetetlen mennyiséget dugták el tizennégyben. — Akkor megkeresem a vén tyúkot. Köszönöm neked, Tutyukám. — Szívesen, sztará opica! Máskor is! Az öreg Mattonyay, a legkipróbáltabb bálrendező pohárba tett kanállal kezdett csörgetni. A párok körbesétáltak, az étterem és a büféül szolgáló kisterem felől besereglett 6* 83