Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

a közönség. A cigány kényelmes bosztont játszott. A nagy szünet után a bál második része vette kezdetét. — Andalgó — kiáltozta egy nyúlánk fiú —, ez is micsoda ötlet, éjfél után andalgót táncoltatni. A táncosnője, egy szőke leány, megrángatta a karját: — Ne kiabálj, Gézus, meglátják, hogy ittál! Andalgó! Hogy lehet a bosztont andalgónak nevezni. A fiú tovább kiabált: —• Annak nevezem, aminek jólesik. Különben pedig sötétben minden tehén fekete. A leány eleresztette a fiú karját: — Hogy gondolod ezt? Sértődötten otthagyta, és feltűnést keltve tartott a társaság felé. A fiú megijedt ábrázattal, könyörögve követte: — Júlia, az ég szerelmére, félreértettél, én arra mondtam, hogy t'e azt mondtad, hogy meglátják, hogy ittam, hát arra mondtam, hogy itt mindenki ivott, dehogyis látják meg! A szőke lány engesztelődve nevetett: — Jó, no, gyerünk vissza. Majd még beszélünk erről. — Aranyos vagy, Júlia, csárdás! — kiáltotta a magas fiú, s a cigány azonnal átcsapott a csárdásba. A sárosiak társaságában nagy vita folyt valamiről. Most a kisterem oldalsó ajtajába asztalokat hozattak, és ide telepedtek le. A széles, magas karszékben, csillogó fekete (pikkelyekkel díszített, magas nyakú selyemruhában, főkötős ősz hölgy ült. — Gyere csak ide, Hubert — szólított oda egy sovány arcú, tömött bajuszú íérfit —, mit szólsz ahhoz, hogy itt én összesen hatvannyolc párt számoltam meg. Tavaly még kétszáznegyvenen voltatok. A fekete férfiból olyan hangok jöttek, amelyek kerek gombócokat görgettek maguk előtt: — Hát osztón, arányos Tini néni, nem elég ez mag ónak?! Aszitem, hogy egy kutyabolhója se lesz itt, nem ötvenen felüli pór! Ebbe a demokrócióba! Az ősz hölgy rosszallóan csóválta a fejét: — Ilyenek vagytok ti, Hubert, a mai fiatalság. Megeső 84