Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

DARKÓ ISTVÁN Áll a bál 1 Éjfél már jól elmúlt, a két nagy zöld cserépkályha a Három Rózsa nagytermében bőségesen termelte a meleget. A bál kezdésekor még mindenki a közelükbe állított székekhez igyekezett, de ahogy a kipróbált fűtőmonstrumok (hőhullámokat kezdtek ontani magukból, lassan az idősebbek is elhúzódtak tőlük. Nagyobb társaságban a sárosiak a cigány emelvénye -köré húzódtak. A cigányt a térre néző szárnyas ablakok elé állította a rendezőség, a pódium közepére, háttal a nagy erkélyre vezető üvegajtónak. A nagy hőség a deszkaemelvény egyik oldalába, a cigány mellé kergette a sárosiakat. — Itt húz — mondta Bilóczy Isti, az utolsó magyar árvaszéki elnök —, itt behúz a hideg a térdemre. Itt én visszakapom a hasogatásomat. Itt temetés lesz a bálból az én számomra. — Üljön fel a kályhára, vén morgó! — felelt neki a nyolcvanéves Selmer bárónő, aki változatlan élénkséggel figyelte a táncolókat, s általában mindent, ami körülötte történt. Az örökösen mozgó, vörös képű Gálfy Tutyu közéjük dugta a fejét: — Veszekednek a szerelmesek, natürlich. — Elmenj, széllelbélelt — mosolygott jóindulatúan a bárónő. — Itt húz, kérlek átosan — morgott Bilóczy tovább --, éppen nekem való hely ez, na irioj dusu! Ez hiányzott nekem egyedül a földi létben, veru. Mert otthon Sópatakon ö Szlovenszkói vásár 81