Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

vetkező pillanatban két fegyveres fiú loholt befelé az udvarra. Lihegve álltak meg, szemük a kaland boldogságában csillogott: — Fiúk — kiáltották, minden szabályt és előírást sutba dobva —, fiúk, gyertek! A Városkertnél baj van. A leszerelt katonák disznót akarnak lopni a konzervgyárból. Mi lőttünk feléjük, szalajtsuk meg őket. És már fordultak is vissza, hogy mint a kicsi hógolyó köré a hegylejtő hava, gömbölyödjünk mi is köréjük, és sodorjuk el a disznólopó veszedelmet. A főhadnagy újra megtalálta a hangját. — Halt! Szabályos jelentést! A két fiú nem értette, de azért egyikük összevágta bokáját, s valamit hadart gyorsan. — Ostoba beszéd, álljanak félre! Visszafordult az előbbi négyhez: ezek még mindig várakozással teli álldogáltak a lépcsőfordulónál. — Kiderült tehát, ihogy az őrhelyükön baj támadt, de maguk ezt az 'őrhelyet jóval előbb elhagyták, hogy melegedni menjenek. Az ilyenért a fronton főbelövés jár. Most már láttuk, nem tréfál. Hátunkon izzadságcseppek csorogtak végig a flanelling alatt. Senki sem fázott. — Maguk ketten, s maguk is ott, négyen, velem futnak — mutogatott ide-oda a lovaglóvesszővel —, maguk meg őrzik ezt az engedetlen négyet, amíg vissza nem jövünk. Szuronyt fel! Közrefogni ezt a melegedő bandát. El ne széledjenek, annyit mondhatok, itt nincs barátság és osztálytársi szeretet. Ha valamelyik a mamájához szökik, belövöm a fejüket! Revolverét magasra emelte, s belelőtt az udvar csendjébe. Értelmetlenül bámultunk rá. Mi őrizzük a gimnázium legremekebb tornászát, mindnyájunk szeme fényét, a középcsatárok gyöngyét? Záhonyit, a mintaképet? A főhadnagy csizmája szárába nyomta a lovaglóvesszőt, jobbjával magasra emelte a revolvert, baljával a kardját markolta meg, hogy ne akadályozza a rohanásban. A kirohanó Zrínyire emlékeztetett, csak zsebéből hiányzott a száz arany. 50