Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

— Utánam! — vezényelte, s kiszáguldott a kapun. A többi hat, fedezetként, engedelmesen loholt mögötte. A városháza vastag falai újabb vezényszavait verték vissza. A hó mindent elnyelt. Valáhol megint lövés csattant. Ott álltunk a szellős kapuboltozat alatt, egymással szemben. Záhonyi a főhadnagy után pillantott, a fenyegetés nem rázta meg. — Most pedig hivatalból és szolgálatilag kinevezett ellenfelek vagyunk — törölte meg az orrát egy nagyapai kék zsebkendővel. Tanácstalanul meredtünk egymásra. Sipeki haragjának felhői még ott lebegtek felettünk el nem múlt viharként, amelyből perzselő villámok csaphatnak ki, ha nem vigyázunk. Összeszedegettük szertehányt kaibátjainkat, a sálakat, a kesztyűket, az anyai gond és szeretet jeleit. A másik négy, a rumillatú őrjárat, a lépcsőház alján álldogált, s kíváncsian nézegetett felénk, őrző hatalomra. Záhonyi aztán megrántotta a vállát: — A főhadnagy úr megbolondult, fejébe szállt a [hatalom — legyintett, s felfelé indult a kopott lépcsősoron. Kálnai ijedten szólt utána. — Pista, maradjatok! A középcsatár dühösen fordult meg, puskája agyával a lépcsőre dobbantott. — Te is megbolondultál? Csak nem fogtok itt őrizni bennünket, mint a vadakat, vagy éppen agyonlőni? — A parancs az parancs — felelte Csongrádi is —, Sipeki főhadnagy visszajön, és sorba puffant le bennünket. — Nem eszik azt olyan forrón, te! Sipeki nem hadbíró, és én fázom! — Mi is. Kérlek szépen, maradjatok, fiúk! Különös, forró láz égette a társaságot. És mintha köd burkolt volna be hirtelen mindnyájunkat, s a ködből harci zaj tört volna elő. Zaj, amely gátlástalan tettek áramkörével kapcsol össze fegyvereket és ujjakat. Valamelyikünk levegőbe döfte szuronyát. Ez az a pillanat, amikor jó barátokból ádáz ellenfelek válnak, testvérekből haragosok, ismeretlenekből dühöngő birkózótársak. Villanásnyi 4* 51