Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

szorította össze fogait, s háromszor ismételte meg a betöltést, aztán összecsapta bokáit a főhadnagy előtt. — Most pedig az egész szakasz! — vezényelt a tiszt. Kínlódva mozogtunk az otthoni meleg kabátok, sálak, mellények alatt, vastag kesztyűnk nem bírta a finom fogásokat. — Levetni azokat a meleg vackokat! A kapualj visszhangzott a szavától. Egy téveteg polgárőr ijedten dugta be a fejét, majd még ijedtebben rántotta vissza. Gyorsan, hangtalanul dobáltuk a lépcsőre minden meleg gúnyánkat, tánclépésben ugráltunk a metsző hidegben. — Sorakozz! Fegyvert súlyba! Harctéri százada juthatott eszébe, ahogy végigpillantott rajtunk? Látszott, hogy egyre jobban hiányzik neki a parancsolás meg az engedelmes baka. Német vezényszavak jutottak eszébe, azokat pattogtatta foga között, de erre már szakaszunk nem tudott forogni. Auer, zavarában, súlyba dobta a puskát. Kálnai a szuronnyal bíbelődött nekikeseredetten. Leeső kezéből kihullottak a töltények. Az érthetetlen parancsszavakból nem Goethe zengő rímei bongtak elő, sem az olvasókönyv beszédgyakorlatai a tavaszról meg a családi békéről. A főhadnagy egy galíciai helyőrség dühödt szavait hallatta. — Barmok! — toporzékolt. Szabó hangja kimerészkedett a sorból: — Kérem szépen, mi ezt nem értjük. A főhadnagy elsápadt, mint prémjén a zúzmara: — Ne bőgjön ki a sorból. Jelentkezzék szabályosan, ha papolni akar. Az utca felől jóízű beszélgetésben, kellemes hajnali rumillatok felhőjében most kanyarodott be egy négytagú, vidám szakasz. Puskáját vadász módra vetette félre a vállán. Csodálkozva pillantottak ránk, megkerülték Szikora veszedelmesen ingó szuronyát, amelyet messze tartott hasától a támadó állás mozdulatlanságában, majd sapkájukat illedelmesen megbillentve, barátságosan köszöntötték a fő48