Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Egri Viktor: Szüret

szélben, érzésben lekötött magához valakit, és ez a szerelem nem hozott tisztító felszabadulást, de •gyötrelmet, vívódást, kételyeket. Különös volt, ahogy ez a nagy erejű, bátor ember visszarettent az erős érzéstől, és elhárított minden kockázatot. Vajon tisztában van-e önmagával? — Te bizonyára <azt hiszed, ha az ember szeret, akkor ez az érzés minden mást elsodor. Nincs tekintet, nincs meggondolás, csak én vagyok és ő, nincsen jövő, nincs felelősség, csak pillanat van... Igen, ha ott vagyok mellette, akkor így érzem ... Félek hazamenni, félek! A szomszédban szüretelők visszakúsztak az állásba. Szinte nappali fényben ültünk a lankán, valamerre géppuska kattogott, a fényszórókkal átkutatott magasból gépek monoton berregése hallatszott. Az éles, fehér világosságban Kálmán arca még sápadtabb volt, és kesernyés szája széle megvonaglott. Mintha alvajáró volna, úgy emelkedett fel, és tág szemmel a vakító fénybe bámulva kiegyenesedett. Mereven állt, mint a cövek. — Ne bolondulj! — kiáltottam rá, de ő nem moccant, csak a fejét ingatta, és halkan mondott valamit. Az volt az érzésem abban a pillanatban, hogy lélekben nincs is mellettem: érzéketlenül áll, beletekint a semmibe, nem látja a veszélyt, vak és süket... nem tudja, mit cselekszik. — Feküdj! — sürgettem, és megrántottam zubbonya ujját. Ekkor hangtalanul elvágódott. Éppen elém zuhant, arccal egy tőkére. Húzom megint: most se szól. Nézem az arcát: csupa vér... Talán a karó sebezte fel? De a szeme nyitva és üveges! Rémülten felkiáltottam. Aztán ráztam — halott! Hajnal felé már benn a tetem az árokban, és a hadnagy keményen pattog: — Szép kis mulatság!... Mindig bolond volt ez a Kálmán. Azt mondták, bátor és vakmerő. Bolond volt! — Talán süket inkább, hogy nem hallotta soha a golyóid