Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Egri Viktor: Szüret

Hozzámentem. — Na, pajtás, megyünk ma szüretelni! — tekint rám, és a szeme furcsán villog. A leveleket nem említi. — Maradjunk! — kérlelem. — Talán félsz? Indultunk újra, de csak ketten. Éjfél előtt teleszedtük a sapkánkat, aztán megint leheveredtünk. — Nem is olyan pokoli ez az árok, ha az ember minden éjszaka szüretelhet... — mondta Kálmán tréfásan, de nyomban ismét elborult. — Milyen semmi az élet! Csak a haslövés borzasztó. Meghalni semmi, csak ne szenvedjen az ember. Azt hittem, a tegnap megmentett sebesültre gondol. — Nem volt haslövése, biztosan felépül. Kálmán hanyatt feküdt, feje alá tett kézzel nézte a csillagos eget. — Margit írt... — törte meg nagy sokára a csendet. — Nem mond le. Engem akar. Érted?! Egy hét múlva szabadságot kapok. Októberben jön a hadnagyi kinevezés, ő tudja és hazavár. — Nem értelek! Micsoda probléma van itt? Elveszed, hadnagy leszel, kapsz annyit, hogy ők otthon megélnek. — Az anyja is írt... Majd odaadom a levelét. Talán úgy jobban megérted. — Mit értsek? A szívedre hallgass! — Ha megmaradok és vége lesz ennek a céltalan kínlódásnak, mi lesz akkor? ... A szüleim szegények ... Éljek az asszony nyakán? Talán gyerekkel?... Túl korán jött ez a szerelem. Ha béke van, most tanulnék, talán már túl is volnék a vizsgákon, és Margit várna, tudná, hogy várnia kell, míg állásom, rendes keresetem lesz... Olyan szép az, ha csöndben érik az érzés! — Az életnek ma más törvényei vannak, mint voltak békében. Nektek ma mindenhez jogotok van, nem, ne mondj le róla! De lepergett róla minden. Valahogy a vérébe ivódott ez az életszemlélet, amely a nyugodt utat, a tiszta megoldásokat írta elő. Túl korán éretté vált a véres forgó41