Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Mese a szomorú repülőgépről - Kaczér Illés: Mese a szomorú repülőgépről

a farkamat csak úgy úsztatnám a levegőben, ahogy te szoktad. — Az bizony nem volna jó. Ha a bajuszod folyton-folyvást forogna, hogy tudnád megfogni röptükben a legyeket és a bogarakat? Éhen halnál, öcskös. — És te? — kérdezte a kismadár. — Te hogy fogod meg a legyeket meg a bogarakat? — Sehogy. Én nem eszem legyeket meg bogarakat. — És nem vagy soha éhes? — Légyre meg bogárra soha. — Milyen jó neked — álmélkodott a kismadár. — Én mindig éhes vagyok. Csak egyért sajnállak, kartárs. Amikor hideg van, nagyon-nagyon fázhatsz. Én is fázom ősszel. Reggelenként már csípős az idő, és még nem lehet délre hurcolkodni, mert a fiatalok még gyakorolják magukat a repülésben. De nekem meleg tollam van, és kicsike is vagyok. Te azonban nagy vagy, és egyetlen pihe sincs a testeden. A repülőgép rázta a fejét, hogy csak úgy billegett a propellerbajusz az orra alatt. — Én soje fázom. -- Hiszen neked akkor nagyon jó! — kiáltott fel a kismadár irigyen. — Mondd, mit csináljak, hogy én is repülőgép legyek? A repülőgép nagyot sóhajtott. A hangja még komolyabb lett és még öblösebb. Intelmesen mondta, mint egy öregember. — Ne akarj te. fiam, repülőgép lenni. Örülj, hogy kismadár vagy, és nem parancsol neked senki. Te akkor repülsz, amikor kedved szottyan, és oda, ahová vágyói. Én csak akkor repülök, amikor a gazdám akarja, és mindig csak oda, ahová ő, a pilóta akar menni. Te friss forrásvizet iszol, ha szomjas vagy, engem bezzeg benzinnel itatnak. Hej nagyon komisz ital! A jó szagú levegőt is hogy elbüdösíti! — Ami igaz, igaz — bólintott a kismadár. — A rózsafának és a jázminbokornak sokkal jobb szaga vart, mint neked. Még a füstjétől is rosszul vagyok annak a benzinnek, amikor a farkad mögött repülök. 415