Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938
Egy nemzedék sodródni kezd - Egri Viktor: Szüret
gozni, csak Margit keres, és az kevés ... Mennyit kínlódik két magányos asszony ebben a boldogtalan világban!... Margitnak kérője akadt, írja az anyja, könyörög, beszéljem rá Margitot, így nem maradhatnak tovább... Olyan reménytelen ez! — Miért? — szóltam rá békétlenül. — Te legalábbis annyit szenvedsz, mint ők! Az idő már éjfélre járt, és a tiszta, szinte tapintható csendben valami rémült, madársikoltásra emlékeztető hang hallatszott. — Miért állnál félre, ha szereted ... Tűrjenek! A lánynak kötelessége, hogy várjon rád! — törtem ki hevesen, és e pillanatban haragudtam arra az ismeretlen asszonyra, de a lányra is, akik Kálmánt ebbe a kétségbeesett hangulatba hozták. — Nem olyan egyszerű ez... — intett Kálmán. — A jövőről van szó, nem a pillanatról! Mereven nézett maga elé, majd tenyerébe hajtott fejjel folytatta: — Tegnap írtam Margitnak ... Nincs értelme, hogy várjon rám... De kettőnk között az a boldogtalan hét és a távolság. Azt a levelet az eszem parancsolta rám, nem a szívem... Amikor az enyém volt, nem is szerettem olyan mélyen, mint most. Hirtelen elhallgatott. Valamerről egy véresre gyötört hang sivított, iszonyatos, már nem is emberi. — Hallod? Ott! — suttogta, és a Vippach vizére ereszkedő drótsövény sötét vonalára mutatott. Előző nap egy rohamszakasz támadt az olasz árok ellen, s két ember ott maradt. Hajnalig patrul kutatott utánuk, de nem bukkant nyomukra. Űjra felsivított a gyötrelmes hang... Az egyik eltűnt még életben van. Talán most tért magához ájulatából, és segélyért sikolt. Nem nyöszörög, a hangja erős, élni akar — élnie kell! Kálmán felemelkedett és rám nézett. Arca elszánt volt, s én nyomban megértettem, hogy meg kell mentenünk azt a szerencsétlent. 3 Q
