Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Egri Viktor: Szüret

Milyen roppant nagy a mindenség. Végeláthatatlan, és én csak egy nyomorult porszem vagyok benne. De mennyi kín szorul egy porszembe! És a porszem is élni akar! Belemerült ebbe a személytelen bánatba; a farkasveremben, az árokban, menetelés közben, de még pihenőkön is mindenki megéli egyszer, milyen szörnyen meddő ez az élet itt, milyen ostoba az egész háború. Az is megéli, aki nem kutat okot, nem látja az összefüggéseket, aki csak tűri, mert kénytelen eltűrni, mert mást nem tehet; aztán túlesik rajta, elűzi magától a sötét sejtelmeket, és remél, újult hittel bízni kezd, hogy ő kikeveredik minden hajból, ép testtel hazatér. Kálmán felült, a 'hold sápadt fényében láttam, hogy kemény az arca, és sötét, szép szemét fátyol takarja. — Szeretek valakit... — mondta váratlanul. Közlése meglepett; otthoni dolgairól sose beszélt, fényképeket se mutogatott, ahogy mások tették. Talán túl fiatalnak tartott; tizennyolc esztendős voltam akkor, de most, itt a lankán, a léleknyitó csendes éjszakában nem nézte koromat, férfiszámba vett. — Éppen egy esztendeje, hogy megismertem. Tisztviselőlány a cukorgyárban... Tudod, milyen furcsa az ilyen háborús ismeretség?! Sok mindenről fecsegsz, könyvekről, színházról, az élet értelméről, férfi és nő viszonyáról, és egyszer csak megérzed, hogy mindez csak mellébeszélés, csak te vagy és ő, és elfelejted, hogy háború van ... Be mered vallani, hogy szereted, és ő azt feleli, hogy egész életében erre a nagy, erre a szent pillanatra várt... Egy hétig az enyém volt. Egy hétig, érted? Azt hiszem, akkor voltam a legboldogtalanabb. — Boldogtalan? — Nem tudtam mást érezni, mint azt, liogy csak egy percig az enyém, holnap mennem kell. — A menyasszonyod? — Nem fontos... Néha azt hiszem, már az is bűn volt, hogy érzésben lekötöttem magamhoz Margitot... Ha vége a háborúnak, még két évig tanulnom kell.. . Otthon éheznek, tudom, az anyja megírta... Ő beteg, nem tud dol38