Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Mese a szomorú repülőgépről - Földes Sándor: Petróleum

len... az aktualitás nem valami szerencsésen volt megválasztva ... És a szerkezet, mint egy dühödt, ellenséges állat — mint a megveszett civilizáció — ugatja tovább: — Sortűz a nézőtéren ... hét halott... igen, csak hét... rettenetes pánik ... több is lehetett volna ... nem hiszem, hogy kellemetlenség érje ... — Kellemetlenség? Miért? — Persze, csak úgy mondtam. De még akkor is vigasztalhatja az újabb győzelem... éppen most értesülök... kétezer fekete ... — Kétezer micsoda? ... — Kettőezer fekete ... megdöglöttek ... jó éjszakát... slussz. János villog, mint egy fáklya. — Megértették ... végre! végre! Péter magába roskad. — Megöltem őket. És aztán fojtó, fájdalmas csend. Az utcán állandó mormogás. Éhesek vánszorognak fekete glóriával. A tárgyalóterem zsúfolva. Az író arcát, kire a lapok hetek óta a „gyilkos" cégért aggatják, ezer kíváncsi szem járja át. Ezek mind gyilkolni jöttek ide. És külön egy néma, fekete csoport. A vád pereg, mint egy imakerék. Péter az emelvény elé lép. — Bűnös vagyok ... Megöltem őket... Kiküldtem a szót és fegyver robbant... De hol vannak a többiek? Hol vannak a bűntársaim? — Saját személyéről beszéljen. — Magamról? Ki vagyok én? És kik önök? így, egymás közt, ez csak magánügy, mondhatnám: beszélgetés. De a vád fellángol a két gyertya között... áttöri a mennyezetet .., legyilkoltak kérdeznek ... Uraim, én vádolom 25* 387