Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Egri Viktor: Szüret

tünk csillagok milliárdjai reszketnek az égen, tág és nagy a világ, tele titokzatos zengéssel és elpihenő csenddel, szépséggel. S különös varázsa van ennek a csendnek, bű­völő ereje, furcsa mód egyszerre altat, és élessé teszi a hal­lást. — Meglásd, micsoda zenebona lesz itt maholnap! — mondja Kálmán. — Csoda, ha hírmondó marad belőlünk... Nem szeretem az ilyen álmosító csöndeket. Kálmán a tapasztaltabb, megütődve figyelek fel. Belém vág a gondolat, hogy bizony itt rothadhatunk a levelek alatt, és már rángatom a fejemet, amint golyó zizeg fö­löttünk. A távol sötétjét sustorgó tűzkardok szelik át, és mély, jajongó dörejtől visszhangzik a völgy. Aztán újra csend lesz, mélységes csend. Kálmán hangja panaszos és komor, mintha nem is hoz­zám szólna, csak a gondolatait mormolná maga elé. — Tudod, mi az, négy offenzíván átvergődni baj nélkül? ... Mindig úgy éreztem, a sors kegyelme újból megaján­dékozott ... Meddig még? Mindennek van határa! Egyszer megszűnik ez a szerencse ... Mert innen senki sem sza­badul... Te sem! Majd megtudod!... Igen, ez a borzasztó, hogy minden olyan reménytelen... Innen nem szabadul­hatsz, el kell pusztulnod! ... Az is elpusztul, aki ma haza­megy. Új arcot itt sohase látsz. Elmégy szabadságra, kapsz egy kis pihenőt, de vissza kell jönnöd. És visszajönni még rettenetesebb! Még komorabb lett, s már mintha konok haraggal szólna, de ez a iharag személytelen maradt, senkit sem támadott: egy félelmektől gyötört, tehetetlen ember vergődik így. — Az ember elpatkol, és minden elsimul... — mondta végül. Kezdtem sejteni levertsége okát. — Rossz hírt kaptál hazulról? Kálmán elhárító mozdulattal intett és hallgatott. Csak nagy sokára szólalt meg újra: — Nézd, milyen fényesek a csillagok. Otthon is sze­rettem a csillagokat nézni. Titokzatos, idegen világok... 37

Next

/
Thumbnails
Contents