Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

A költő anyja - Jarnó József: A száműzött

osztrák hivatalnok lép le a kocsi hágcsójáról. Egy fiatalember, aki a többiekkel már szintén elmenni készült, meglepetten kiáltott fel: — Batsányi! Te itt? A nyílt utcán összeölelkeztek. A díszruhás kocsis gyorsan elfordította merev lakájarcát a pórias jelenettől és a lovak közé csapott. — A császárhoz jársz látogatóba? Magasra vitte az Isten a dolgod! — Egy magyar írást kellett átjavítanom a franciák számára ... — Napóleon nyilván meghallotta, hogy megszűnt a kassai Magyar Múzeum, s az új folyamot már ő akarja kiadni, mi? — A császár proklamációt intéz a magyarokhoz, hogy forduljanak el az Ausztriai Háztól, mely mindig csak elnyomta őket s alkotmányunk épségben tartását és tiszteletét ígéri... — Te írtad a proklamációt? — Nem. Marton József fordította franciából, s a bassanói herceg ajánlotta a császárnak, hogy a fordítást javíttassa át velem. — A bassanói herceg? — Amikor Kufsteinban raboskodtam, akkor ösmerkedtünk össze. Ö akkor az osztrákok foglya volt. A fiatalember aggodalmaskodva intett néhány francia gránátos felé, akik az utca másik végén ácsorogtak. — S ha ezek elmennek, mi lesz? — Ä császári kormány parancsára vállaltam csak a fordítás átjavítását... — Igen, a császári kormány nyilván mindent megparancsol, ha Napóleontól parancsot kap a parancsolásra, ami az ebelsbergi csatavesztés és Bécs feladása után nem is túlságosan csodálatos... De ha ezek a báránybőr kucsmások egyszer elhagyják Bécset... — Akkor talán én is velük megyek! 24 SzlovenszkőI vásár 369