Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

A költő anyja - L. Kiss Ibolya: A költő anyja

a testről az üszkösödésnek induló végtagot. S miért? Mert a diákjaival mulatott bor s pipaszó mellett? A Nagyerdőben énekelt mókás nótákért? Vagy mert a népből származott, s a népnek énekelt? A kínos emlékek lelkét marcangolták, s felindulásában észre se vette, hogy halkan kinyílt a pitvarba vezető ajtó, s megállt a küszöbön a lelkes jó barát: Fazekas Mihály. Vitézné felugrott, mutatóujját a szájához emelte: Psszt! Á jő barát megállt az ajtóban, s zavartan forgatta jobbjában hónedves kucsmáját. A gyenge zajra ám mégis felriadt a költő. Felriadt, révedezve maga köré nézett, s újra lecsukódtak ólomsúlyúnak tetsző fekete pillái. Nem érezte már a gyötrelmeket, fájdalom se hasogatta elnyűtt tüdejét, ágya mellett már rémület ült s jéghallgatás... Az anya hangtalanul nyújtott kezet Fazekasnak, és az megilletődve nézte hűséges barátját, aki előtt már az örök titkok kárpitjai nyiladoznak. S a költő felébredt. Lassan kinyitotta dióbarna szemét, s mint aki csak most veszi észre azokat, akiket néz, szája kedves mosolyra húzódott. Szenvedő vonásain felcsillant még egyszer az érdeklődés parányi szikrája, ajka megmozdult, mint aki keresgéli a szót, kiálló arccsontján bordóba piroslottak a lázrózsák, s aztán mélyet sóhajtva suttogta: — Amice!... Barátom!... Hát eljöttél hozzám? Kinyújtotta kezét a Fazekasé után. — Tudod-e — folytatta kedvesen —, hogy éjjel álmomban Lúdas Matyit láttam? Ott lovagolt előttem őkelme ... Vásárra ment éppen ... Megtanítani Döbrögi urat... Most megpihent, gyorsan, fulladozva köhögni kezdeti, aztán folytatta: — Olyan volt Matyi, olyannak álmodtam, amilyennek te megírtad. Fazekas nevetett, s az anya szívébe gyors röptű szárnyával beröppent a remény. Á kicsi szobában duruzsolni kezdett a búbos kemence, s a jégvirág itt-ott olvadni kezdett a fagyos ablakon. A költő pedig fél könyökére támaszkodva tovább vitte a szót. .359