Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

A költő anyja - L. Kiss Ibolya: A költő anyja

ha beleszakad is ez a kis vonagló húsdarab, melyet úgy neveznek, hogy „szív". Eljött az ablaktól, s széttekintett a gerendás szobában. Még nem törült ma port, s a muskátli is megöntözetlenül fonnyadt az ablakpárkányon ... Ha legalább tavasz lenne már! Ha violaszagú szellő osonna be az ablakon, s gyógyulttá csókolná a sorvadásnak induló tüdőt. A tél azonban zúzmarás szárnyával bevette magát a Nagytemplom tornyába, onnan süvít végig a cívisházak között, s úgy látszik, hogy nem is hagyja el egyhamar Debrecent. Mécsest gyújtott, mert gyertyára nem telt, s a gyéren pislogó láng hitvány fényénél rendezgetni kezdett az asztalon, melyen Homérosz könyve feküdt Ariosto mellett. Szótár. Károli-biblia. S papírlapok, sok teleírt lap, szép formás betűkkel. Versek. Mindmegannyi vers — újak és régiek... Költő fia írta mindezeket, a költő, akit „nagy lelkek hívtak" maguk felé. „Kergettem a reménységet, És ha olykor megjelent, Nálam hagyta a kétséget S a boldogabbakhoz ment." Ez állt az egyik papírdarabkán. „Kergettem a reménységet..." — ismételte az anya a leírt szavakat, s szemével a mécseslángba bámult. Kihez írta fia a kesergő sorokat? Lilla miatt vetette papírra? Vagy kettészakadt pályáját panaszolta? A felívelő pályát, amelyet itt törtek ketté a kollégium falai között? Az anya szemei felvillantak, s remegni kezdett a szája széle. Düh és szégyen, fájdalom és megaláztatás vették birtokába lelkét. A kollégium! Ö, hogy gyűlölte városának ezt a híres tanodáját, amely rásütötte fia babéros homlokára a szégyenbélyeget. Kiközösítette a fiatal tanárt, s bolygó, örök diákká degradálta ... Ha tehette volna, téglánként hordta volna szét a vén épület falát, az iskolát, mely úgy eltávolította a tanári karból a fiát, mint felcser távolítja el .358