Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Drakó István: A legnagyobb úr

— Megettétek a fél kenyeremet! Ez az állat lókupec avval bosszant, hogy a szerelem a legnagyobb úr! A vonat most hatalmasat rándult, és torpanva állott meg. Elcsendesedve kuporogtak a helyükön. A csendet az asztalos használta fel, és rem'egő hangon mondotta: — Nézzétek, elájult! Vágjuk le! Ne hagyjuk már! — Hogyne! Hogy majd minket tegyenek a helyébe! Nem megmondták, hogy szólnak, ha majd le lehet venni?! A vonat megint megvonaglott, és nyögve mászott előre. Az asztalos nagyot kiáltott: — Nohát, akkor majd én magam megcsinálom. Nem bánom, mondjátok meg, hogy én voltam! Én egyedül!! Leszedte a tanárjelöltet a vaskarikáról. A köteleket kidugta a csepp ablak rácsai közt. — Rámentünk a hídra! — mondotta kitekintve. Némán hallgatták a vonat kattogó zaját. — Mi ez?! — kiáltott megint az asztalos. — Mi recseg? Felnyílt szemekkel bámultak egymásra. Alattuk, a kerekek alatt recsegő hangok ijedeztek fel hozzájuk. Börtönük apró szökkenéssel ment még néhány métert előre. Falai megreccsentek, festett deszkái pompás erő alatt szilánkokká szakadva mállottak szét. Előrebillentek és üvöltő hangok pokoli viharában zuhantak választ adó mélységek felé. Víz csapott át játékszerré silányult vonatukon. 34