Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Drakó István: A legnagyobb úr

férfi! Ha a testet alázzák meg, az már más! Engem testileg csak egyféleképpen lehet megalázni: Ügy, ha megütnek! Nem mondta pontosan a gondolatait, de mégis büszkeség fogta el. Könnyűnek érezte magát, és kihúzódva állott vigyázzba. A suhogó ököl váratlan ordítás kíséretében vágott az arcába. Két vaskar ragadta meg, s mint egy zsákot, bevágta a vasúti kocsiba. Rázuhant az összedobált tárgyakra, s egy csákány nyelébe vágta a fejét. Ügy kuporgott térdeplő, ügyetlen helyzetben, mint hajnalban, mikor a szemüvege összetört. Az imádkozó török pap! — ismételgette sírva, és hatalmas pontot érzett az életében. Az ordítás néhány értelmét behallotta még kívülről: — Kesztyűbe dudálni... végül is rend lesz ... addig tart, amíg meggebedtek ... Aztán egy világos kérdést értett meg: — Ki a legnagyobb úr? Kinek szent minden szava?! Az ordításra találgató csend felelt. A hang korbácsa véres csíkokat pattogtatott a levegőbe: — Ezerszer mondtam már, barom! Az, aki a manőveren is ugyanolyan lelkesedést, elszántságot és fegyelmet kíván, mint háború esetén. A legnagyobb űr, a legfőbb Hadúr, az összes fegyveres erő parancsnoka... No ki??! Tolongva ömlöttek befelé az emberek az ajtón. Áttiportak rajta, és kuporogva bújtak egymás mögé. A tanárjelölt karja fájdalmasat roppant. A kötél átfonta. A lába megrándulva feszült ki, a sarka felemelkedett a padlóról. Odakötözték egy vaskarikához. Az ajtó csikordulva csapta el a szürke világosságot. A vaskapocs rápattant az ajtóra, a vonat előre rándult. 3 — Isten vele, Ferike, azt mondta neki a kisasszony az állomáson, mikor elindultunk! — suttogta a gúnyos ,hang a többieknek. 31