Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Drakó István: A legnagyobb úr

— Akkor még te se gondoltad volna, hogy ilyen jól fogunk utazni! — felelte vissza egy másik. — No, állat, jobb-e itt, mint otthon?! — nevetett a kását emlegető legény az oláh felé. — Már nem jobb! — Pedig ez még nem a háború! — Tudom! Ez csak maniber! — Koplalási maniber! — Ha mindjárt megmondtad volna, hogy ki a legnagyobb úr, akkor már vége volna! Te vagy az oka, te ökör! Téged kérdezett legelőször! — Nem az volt a hiba, hanem az, hogy nem öltöztünk fel rendesen, mikor kisorakoztatott. — Persze, úgy kellett volna kétnapi dutyi után odaállanunk, mintha bálba készülnénk! Az Isten rothassza el •elevenen még azt is, aki tejet adott ennek a vadállatnak! — Ö a legnagyobb úr! — Persze, azt kellett volna mondani! — Nem az volt a baj, hanem az, hogy reggel verekedni kezdtetek! — Megettétek az utolsó falat kenyeremet! — Most már adtak volna, ha megmondtátok volna, hogy ki a legnagyobb úr! — Hát kérdezett engem, te hülye? Beléd vágom a bagnétot! — Űgy adod, mintha tudtál volna felelni neki! — A legnagyobb úr a szerelem! Fogadjunk! — Fogadjunk abba a fél kenyérbe, amit az önkéntes megett. Ugye, Juon, ő ette meg?! — Nem igaz! Én nem ettem meg! — Az önkéntes, te barom! De most elárultad, hogy te voltál! Nesze! Hatalmas pofon csattant az oláh képén. — Megint kezditek! — siránkozott az asztalos. — Még most se tudtok békén lenni! — Meg kell tudni, hogy ki ette meg a fél kenyeremet! — Ha megmondod, hogy ki a legnagyobb űr, én rámutatok arra, aki megette! 32