Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Egri Viktor: Békesség

— Akart szólni, biztosan tudom, de vele volt a felesége, hát nem mondta... — dünnyögött. — A felesége ... persze... — bólogatott az asszony. De nem volt harag a hangjában. — Nem rossz emberek, Anna... Csakhogy urak, az a baj. Ha nem hívnak, tapintatból teszik. Nem hiszem, hogy olyan jól éreznéd magadat köztük. Az asszony sóhajtott. Ahogy hallgatta és nézte a férjét, csendes öröm tért belé ... Hát ezt is magára vette! Nincs keserűség benne, nem fakadt ki főjegyző bátyja ellen. Ö hullamosó, ők meg urak, ezzel vette élét az új megbántásnak. Illésre ezután a munka nehezebb, de már tisztább fele várt, az öltöztetés. Este lett, mire elkészült. A felravatalozást másnapra hagyta. Közben ivott még néhány pohárkával, mámoros lett, de még a maga lábán ment be a házba. Vacsorát nem kért, ilyen munka után sohasem bírta az ételt. Valami öreg zsoltárt énekelt, mialatt vetkőzött, aztán lefeküdt és hamarosan elaludt. Az asszony bevárta, míg a lányuk hazajön, aztán ő is aludni ment. Terka a konyhában maradt, még ébren volt, amikor tíz után hazakerült a fiú. Vacsorát adott Gézának, és egy kicsit ingerülten nézte, milyen farkasétvággyal pusztítja az ételt. Ö sohasem tudott ebben a házban jóízűen enni. Az apa is kis étkű volt, munka után este legfeljebb valami italt kívánt, az anya csak a tűzhelynél kóstolgatott, de Géza elpusztíthatatlan étvággyal evett mindig. Munkabíró, vasizmú legény volt, nagy kezű és tusfekete hajú, anyja türelmes, nagy szemeivel. Duzzadt ajka vörös volt, mint egy friss sebhely. — Délben panaszkodott apa, hogy annyit csavarogsz — mondta a lány. — Este sohase lát... Egyszer én is megunom, hogy éjfélig várjak rád és kiszolgáljalak. — Nincs még éjfél — vetette oda kurtán Géza. — Jó, jó, de mindjárt tizenegy... Az ember alig alszik miattad. — Nem kértelek, hogy várj rám. — Ezt apának mondd! .290