Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Egri Viktor: Békesség

sárga mereven, élettelenül, mintha már utolsót dobbant volna a szíve. — No, nem megmondtam? — dohogott Illés izgatottan, és szaladt a feleségéért. Az asszony bejött, felélesztette az ájultat, és bevitte magához a házba. Kint a kamra előtt már várt az egyik sírásó legény. Két kannában forró vizet, kefét és szappant hozott. — Gyerünk, késő lesz! — sürgette meg Illés. A legény is csak ránézett a felismerhetetlen tetemre, a véres saroglyára, és a rémülettől hirtelen holttá vakult a szeme. — Eredj a fenébe! — zavarta ki Illés. Magára maradt a halottal. Délután felhajtott néhány kupica erős szilvapálinkát, és a szesz dolgozni kezdett benne. Várta, míg a szeme kissé elhomályosodik, ez kellett a munkához. Éles késsel elvágta a bakancs zsinórját, ezzel kezdte a munkát. Gyors, gyakorlott fogásokkal dolgozott. Az ormótlan bakancsok után lehúzta a harisnyákat, utána kicsit megpihent, ismét ivott néhány kortyot. A zubbonyt meg a nadrágot foszlányokká tépték a kerekek, nem volt ép csontja a derékban kettészelt, a kocsik közt lecsüngő láncoktól megtépett és meghengergetett fiatal testnek. Később bejött a kamrába Illés felesége, és leült a sarokba az ablak mellé. Ez volt a megszokott helye. Eleinte, házasságuk első esztendejében, borzadályát leküzdve, szorongó kíváncsiságból, de még inkább hálából, hogy Illés magához vette, járt be hozzá a ravatalozóházba. Aztán megszokta, nem érzett többé félelmet, undort sem. Szeretett ilyenkor elbeszélgetni vele, valami piaci pletykával kezdte, aztán a gyerekekről beszélt, majd csúzos, dagadt lábát fájlalta, végül valami furcsa kísértethistóriába fogott, amelynek végét mindig elfelejtette. — ötven koronát hagyott itt az asszony... — kezdte aznap. — Hát már elment? — Ivott egy csésze teát, aztán elment. — Asszony létére hogy is jöhetett kísérő nélkül? .288