Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Palotai Boris: Ébredés

tem, hajbőrömet megcsiklandozta a csípős szél mentolszaga. A gyerekek összekapaszkodva mentek előttem, lökdösték egymást és nagyokat vihogtak. S mennyi pihés kis rügy pattant a fák kemény ágain! Olyanok voltak, mint éhes verébfiókák, akik napmorzsáért tátognak ... Egy pillanatra megfeledkeztem küldetésemről, átjárt a levegő lázító és feloldó kékje. Dúdolgatva rakosgattam a lábamat, belehunyorogtam az égbe, amely olyan volt, mint egy óriási harangvirág. Egy kapu előtt megtorpantam. Ott lógott hidegen és fehéren a zománctábla, szinte elállta az utat, a levegőt, a harangvirágos eget: Med. Univ. Dr. Schuller István. Megnyomtam a csengőt, hangosan köhögtem, hogy ne halljam szívverésemet. Kezem tétovázva csúszkált a rézkilincsen. Egy öregasszony nyitott ajtót, nem engedett be egészen, úgy kérdezte: — Kit keres? — A doktor urat. — A doktor úr most el van foglalva. — Akkor várok — mondtam csendesen... — Csak egy levelet kell átadnom — tettem hozzá. — Adja ide, majd én beviszem. — Nem, nem! — görcsösen markolásztam a borítékot. — Ezt nem szabad senkinek odaadni, csak nekem. Az öregasszony gyanakodva nézett rám, s mintha hirtelen eszébe villanna valami, megkérdezte: — Hogy hívják magát? — Pécsy Klára Evelin — mondtam engedelmesen. — Aha... — még egyszer végigmustrált alulról felfelé. Dünnyögve megfordult, engem otthagyott a félig nyitott ajtónál. Tanácstalanul álltam a küszöbön. — Tessék szólni Pista bá... — elharaptam a szót — a doktor úrnak. — Pista! — kiabált az öregasszony, s hangjában elfojtott düh rezgett. Egy nagy fehér ajtó kinyílt, és Pista bácsi kidugta a fejét. — Mi az, mamuskám? .279