Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Palotai Boris: Ébredés

Meglepődve kaptam fel a fejem. Ez a testes, lompos öregasszony az édesanyja lenne? Kezét csókolomot kellett volna köszönnöm ... Pista bácsi meglátott, és könnyű pirosság öntötte el az arcát. — Diese unverschämte Person! — hadarta az anyja, s nekem égni kezdett a fülem. — So eine Gemeinheit... ein Skandal!!! Pista bácsi megfogta a vállam és gyöngéden betessékelt. Egy sötét ebédlőn mentünk keresztül, mely barátságtalan káposztaszagot lehelt magából. Az aszpikos pástétomocskákra gondoltam, amit Pista bácsi legutóbb hozott. Odahaza csak káposztát enne? Betuszkolt az orvosi rendelőbe és leültetett. — Mit hoztál, Kluki? Sohasem szólított a nevemen, bolondos beceneveket talált ki, amin jókat nevettem. Kluki... Ez nem volt mulatságos. Ilyen hangot ad a szennyes víz, ha kihúztam a mosdóból a dugót: Klu-ki. Most hideget éreztem, aztán meleget. Talán mert még mindig a mosdóra gondoltam, a hideg és meleg csapra, mely szétveri a szappanos víz bugyborékolását: Klu-ki. Kezébe nyomtam a levelet, s a linóleumszőnyeg mintáját nézegettem. De valahogy a fejem búbja is érezte Pista bácsi arcát, ahogy röpködő szemmel olvassa a sorokat, s amikor a végére ér, újra kezdi. Beszívja az alsó ajkát és hallgat. — Tessék választ írni. — Választ.. . persze ... — receptpapírt húz ki a zsebéből, sebesen ír rá valamit, fel-alá járkál a szobában, eltépi az elébb írt papiroskát s újba kezd. Töprengve ül az íróasztalnál, a pirosság most a nyakára fut. — Itt van — mondja távol levően. Csak akkor figyel fel, amikor lekattantom a kilincset. — Kaláris! Egy puszit sem adsz? Visszafutok és megcsókolom kétfelől az arcát. — Én nem mehetek többé hozzátok — mondja halkan, .280