Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Sándor Imre: Öröm

Egyszer összevesztek, a férfi túlságosan ingerült volt; a lány nézte, aztán csöndesen mondta: — Nem tudsz velem szakítani. Ha akarod, megígérem, hogy egy éven belül nem leszek öngyilkos. — Jól van. Lecsillapodott, patetikus mondatokat mondott, hogy mennyi értéket és szépséget köszönhet a lánynak. Majd arról beszélt, hogy az élet, úgy a férfi, mint a nő élete változásokra van berendezve, a nő természetéhez tartozik az erősebb ragaszkodás, de ez mind csak átmenet... Ö mindig igaz barátja lesz, ha valamiben segítségére lehet... Elbúcsúztak. Másnap este a férfi szomorúan, a könnyű szabadulás kétkedő szomorúságával pihent odahaza, és avval volt elfoglalva, hogy ezt az élményt raktározta el. Valójában megelégedettnek kellett lennie, megint sikerült egy kicsit az élet fölébe kerülni: »Istenem, szomorú, de milyen érdekes tanulmány!« Kissé túl könnyen érezte magát. Mintha nehéz küszködéssel akart volna kifeszíteni egy kaput, és egyszerre kinyitják azt előtte. Csöngettek, és ő már biztosan tudta, hogy a lány jön. A lány sápadt volt és támolygott. A szeme karikás volt, az alvástalan éjszaka piros, kusza vonalakat rajzolt a szeme fehérjére. Az orvos ellágyultan cirógatta a beteget, a lány hideglelősen melegedett a fiú ölében és sírt. — Bocsáss meg, hogy nem bírtam ki. Szégyellem magam, de nagyon gyorsan jött. De majd megszokom, légy nyugodt, megszokom. Csak meg kell engedned, hogy néha eljöhessek. Csak olyankor, amikor nem bírom tovább. — Jöjj, amikor csak akarsz. Ha szükségét érzed, jöjj mindig. Éjfélig maradt a nő, és a férfi türelmes, sőt gyöngéd volt. Hálásan fogadta a nő kitöréseit. Mikor elment, elkísérte egész hazáig, mint az első időkben. Másnap este a fiú ismét a lakásán tartózkodott. Figyelt a külső neszekre, leste a csöngetést, de aztán maga is