Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Sándor Imre: Öröm

hogy ez kötelessége, és a lány szeretett karonfogva Járni. És a lány szomorú jelenség maradt, az arca ráncos volt, csak a szeme alatt volt enyhe, epekedő, széles mélyedés. Az alakja láthatóan semmit sem változott, és öltözködni sem tudott szegény. — Hiszen ha szeretném — sóhajtott a férfi, mikor egy csinosabb nő meglepődve nézett végig rajtuk. És a lány napról napra szerelmesebb volt. — Neked köszönöm az életemet. Te ajándékoztál meg az élettel. Most már csak addig élhetek, amíg veled vagyok. A férfi ilyenkor igyekezett objektív lenni. — Ezek a természetes hatások. Igyekezni kell egyensúlyra jutni. A függetlenséget meg kell őrizni. Az ilyen kitörés a lefojtottság következménye. — Nem bánom én, akármicsoda! Egy ilyen beszélgetés után a fiú szótlan és szomorú maradt. — Mi bajod? Mire gondolsz? — kérdezte a lány. — Arra gondolok, hogy tulajdonképpen igen nagy felelősséget vállaltam. -- Félsz tőle? — Nem félek, csak mégis nagy felelősség ... — Semmi felelősséged sincsen. Nem csábítottál el, én kínálkoztam, és nagyon hálás vagyok neked mindenért. -- Igen, de tudnom kell, hogy meg tudsz állni a magad lábán. Hogy nem függ éntőlem az életed. — Ezt nem kívánhatod tőlem. A férfi kerülni akarta ezután ezt a témát, de a lány nem hagyta. A következő napon, hogy együtt voltak, azt mondta: — Ha meghalok, annak egyáltalán nem te vagy az oka. Ha nem jöttél volna, akkor sem bírtam volna ezt az életet az anyám halála után. — Ne beszéljünk erről •— könyörgött a férfi. Tovább maradt minden. A férfi időnként elhanyagolta a nőt; időnként nagyon belefáradt, gyűlölte, és igyekezett magától elszoktatni. A nő alázatosan fogadott mindent, halványan tűrt, szótlanul, szemrehányás nélkül. .264