Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Sándor Imre: Öröm

Az érdemes férfi! Az igazi férfi, akire várnom kellett! — tört ki belőle a vágyakozás felelőtlen képzelődése. — Aki csak nem is szól, ártatlan célzással sem árulja el magát. Tettel, jósággal, kitartással akar közel férkőzni hozzám, ó, milyen közel van, ha tudná, milyen közel van! Hiába igyekezett magát kiábrándítani ezekből a gondolatokból, nagyon is valóságos gondolatok voltak, amiket nem lehetett elkergetni. Az eddigi élete, minden várása, vágya, üressége mély negatívum volt, csak e gondolatok befogadására alakult, csak e gondolatokkal teljesíthető be. Egy este gyümölccsel kínálta meg az orvost, és az nagyon udvariasan, lekötelezve fogadta. Ezután minden este kitalált valami kínáinivalót, igyekezett komoly ételt, jóllakatót adni. vacsorára nem merte meghívni, hanem finom szendvicseket készített vajjal, sonkával, májpástétommal. Mikor meghalt az öregasszony, az orvos hirtelen elmaradt. — Nem talál semmi ürügyet — gondolta a lány, és várt egy hétig a temetés után. — Nekem kell jelentkezni! Ezt kell tenni! — ez volt a gondolat, mert egy hét gyásza, sivár sírása a fiatalember képére alakította a nagy ürességet benne, fájdalmas, erős vonásokkal. — Akárhogyan is! — nyögte éjszaka, és a karjai a levegőben hadonásztak. Ezentúl éjszakánként kézimunkán dolgozott aggodalommal, szeretettel és ez lecsillapította. Mikor készen volt, elment az orvoshoz. — Hálámnak akarom szerény jelét adni — elvörösödve hallgatott, mert zavarba jött, és azt várta, hogy az orvos beszéljen. De az orvos nem beszélt. A lány lehajtott fejjel, akadozó lélegzettel, de egyhuzamban mondta: — Nagyon egyedül maradtam most, lány vagyok és sohasem volt senkim. Én már régen arra az elhatározásra jutottam, teljes erkölcsi nyugalommal, nem törődve a társadalommal, aminthogy a társadalom sem törődik énve.262