Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Szenes Piroska: Nyárelő

a maga sorsával is kell törődnie, ugye, és az egész csakugyan olyan izgalmas volt! Olyan alig-alig érezhető és mégis édes, mint a Karsai néni mondta. Hej, az a gaz Ferke nem hiába az ő fia! A pótvizsga miatt tilos volt neki cigarettázni, mégis mindjárt rágyújtott egyre, amint lecuppantunk a földre, a nagy körtefa alá, a kaszálatlan, magas fűbe; senki sem szólt hátra, hogy hová maradunk el. Maga nem gyújt rá, Babuska? — kérdi. Hát rágyújtottam, de az igazat megvallva, nem ízlett. Próbáltam én már régebben is, de akkor sem ízlett. — Büdös ez, Ferke — mondom. — Becsületszavamra, hogy büdös. — Legalább nem lesz olyan nagyon édes a szája, Babuska — mondja arra ő, és hogy hová tette hirtelen az égő cigarettáját, nem tudom, de már ölelte is át a derekamat két karral és csókolni kezdett. De nem találta mindjárt a szájamat. — Jaj, Ferke, ne legyen olyan komisz! De aztán megtalálta mégis a szám. Én tudom, hogy ez borzasztó dolog, hogy nem kiáltottam, akkor nem mert volna ilyen erősen csókolni. De olyan szédítő volt ez, igazán a szívem oly hevesen dobogott és a forró láz vert ki; talán csakugyan lázam volt. Aztán azon ijedtem meg nagyon, mert tudtam én, hogy az ilyesmitől bajba jutnak a lányok. Akkor már tényleg jajgatni kezdtem, és olyan erős lettem, hogy ellökhettem magamtól Ferkét. Ö pláne egészen reszketett. A derekamat elengedte már, de a kezemet csókolgatta egyre: — Babuska, édes, drága, ugye, hogy csakis az én feleségem lesz? Mit is csinálhatnék most már? — gondoltam. — Igen, Ferke, igen — mondottam csendesen. Ekkor már csak szelíden öleltük át egymás vállát, és éreztük, hogy milyen hűsen lágy a szél. A csillagok pedig végtelen magasan ragyogtak. .256