Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Szenes Piroska: Nyárelő

őt el magamtól, mert meg akart csókolni ott a bokrok alján. — Még meglátnak minket a konyháról. — Este — suttogta Ferke és szorongatta a kezemet, hogy majd az ujjamat törte. — Este, ugye, elmegyünk sétálni a szőlőkbe? ... Ott majd megbeszéljük a házasságunkat. De nekem akkor már újra nevetni kellett. — Hát aztán az egyetemre is feleséggel akar járogatni, Ferke!? — Nem is megyek az egyetemre — jelenti ki erre. — Á diploma már úgyis csak hólapátolásra jó, kár a sok keserves tanulásért. — Hát akkor? — kérdem én kicsit lelohadva. — Majd bedug engem az apám valami hivatalba, attól ne féljen! — henceg akkor ő. —• Van neki protekciója elég. — No — gondolom —, nem is lenne rossz, mert apunak bizony nincs pénze hozományra. És ha már két évet várnék, elvárhatom még a harmadikat is. Az este megjött, a mamát alig lehetett előkaparni a konyhából. Pedig egész délután panaszkodott, hogy fáj a feje. De azért csak éppen hogy kiosztotta a vacsorát, már ment is vissza a konyhába, azt mondta, a lekvár üvegekbe töltését ellenőrizni. Mintha azt a szakácsné is nem tudta volna! De én már látom, hogy a mama nagyon ügyetlen szegényke. így csak meg lehet vadítani egy férjet. Még Karsai nénit teszi meg angyalnak, hogy kedves a mamához, akármilyen mogorva is a mama hozzá. — Gyere ki, kis Emma! — hívta a mamát. — Éppen virágzik a szőlővirág, imádom azt az alig-alig érezhető, mégis oly édes illatát! — Ha nem jössz, hát maradsz! — mondta apu dühösen, mikor mama továbbra is csak a fejét rázta. — Mi bizony kimegyünk azért. Jöttök ti is, gyerekek? Hogyne jöttünk volna! Bár én éreztem, hogy a mamával kellett volna tartanom, éppen mert oly ügyetlen szegényke. De hát az embernek .255